2015.07.08-án tartotta meg Kecskeméten az MPE OCM Segítő Szolgálat az intézményi kerekasztal beszélgetését. A program a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretein belül megvalósuló „Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálat feladatellátásának fejlesztése” című, TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0008 azonosítószámú projektjén belül került megrendezésre. Az eseményen részt vettek: Hanó Mihály, a Mozgáskorlátozottak Bács-kiskun Megyei Egyesületétől; dr. Fáy Tamásné, Ölelő kéz Ápolási és Hospice Alapítványtól; Nagyné Fekete Julianna, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságától (Idősgondozó szolgálat vezetője); Mihályi Ágnes, a Margaréta nappali idősellátástól; Juhász Ádám, a Vakok és Gyengénlátók Bács-kiskun Megyei Egyesülete képviseletében; és Lacziné Somogyi Tímea, a Református egyházközség Cigánymissziójától.

A megbeszélés során mindenki bemutatta az általa képviselt szervezetet. Hasznosak és hosszútávon előremutatók lehetnek hasonló találkozások a közös cél eléréséhez, hogy segítsünk az elesetteken. Tanácskoztunk arról is, hogy hogyan tudunk segíteni egymásnak abban, hogy a munkája még hatékonyabb lehessen. Az ötletelés elősegítette a hiányterületek felfedését, és azok korrigálását. Szükségét érezzük annak, hogy ezután is ápoljuk a kapcsolatot, hiszen mindenki sokat épült, saját munkaterületén megerősödött, és tanult mások tapasztalataiból, tanácsaiból.

Lázárné Kocsis Zsuzsa

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 21.
  • 2024. december 21. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »