komlo-adomanyok-20201026_05

Október elejétől egy aktív közreműködés kezdődött az Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálatának Verpeléti SZERETETPONTJA és a Kömlő településen nemrégiben indult Jelenlét program között.

A Verpeléti SZERETETPONTOT széles körben ismerik környezetükben, és sok felajánlás is érkezik hozzájuk bútor, ruha, és egyéb használati eszközök illetve élelmiszer formájában.

A kömlői „Jelenlét” munkacsoport vezetője, Pappné Bencsik Diána jelezte számunkra, hogy hatalmas a nélkülözés a településen egyes roma családokban, és segítségünket kérte. Mivel a SZERETETPONTHOZ három felajánló is érkezett ebben az időben, akik több bútort (szekrények, ágyak, asztalok, székek, fotelek) is felajánlottak, az egyeztetések után el is kezdődött a szállítmányozási munka. A kisebb-nagyobb bútorokat 4 fordulóval tudtuk elszállítani, a Kömlői Jelenlétpont raktárába, amit sikerült is megtölteni.

Ekkorra már egy előzetes felmérést készítettek az ottani munkatársak, Pappné Bencsik Diána és Abdul Ádám, hogy kik a legrászorultabbak. A helyi önkormányzat vállalta, hogy segítenek a családokhoz eljuttatni a bútorokat a Jelenlétpont raktárából. Segítségüket ezúton is köszönjük. Összesen hét családnak sikerült segíteni ezzel az összefogással, akik nagyon hálásak az eljuttatott adományokért. A jövőben ruha adományokat tervezünk Kömlőre szállítani, tehát folytatódni fog a közös munka, arról is tudósítunk majd a jövőben.

Papp Zoltán

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2023. december 4.
  • 2023. december 4. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberényen

    Helyszín: Mezőberény, Gárdonyi utca 4.


     

  • 2023. december 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Eger-Felnémet

    Helyszín:


     

  • 2023. december 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2023. december 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2023. december 4. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerszalók (Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház)

    Helyszín:


     

  • 2023. december 4. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Pétervásárán

    Helyszín: Pétervására, Köztársaság u. 52.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Jézus hív, ha megfáradtál

Minden hétvégén láthatják a nézők a DIKH TV műsorán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkáját, szolgálatát bemutató sorozatot. Az adás tartalmából válogatva

Elolvasom »