ketegyhaza-evangelizacio-2014-1

2014. október 10-től 24-ig Kétegyházán evangelizált az MPE OCM egyik Békés megyei gyülekezetplántáló csoportja Péter Pál evangélista, és Varga Mihály missziós munkatárs vezetésével.

Az isteni érintésről beszélt Péter Pál, amely hatással van az ember életére, és változást eredményez életünkben. Fontosnak tartja, hogy már gyermekkorban lehetősége legyen az embernek kapcsolatot teremtenie Istennel. A gyerekeket nem lehet eltiltani, elvonni az Istennel való kapcsolattól. Ebben a kapcsolatban ugyanis növekedni, erősödni fognak testileg, lelkileg. Ebből a szempontból a gyermekkor nagyon meghatározó időszak az ember életében. (Mk 10,13.)

Fontos, hogy az Ige érintése már gyermekkorban mély nyomot hagyjon a szívben, hiszen erő árad belőle, ami meghatározza életünk minden későbbi pillanatát. Sokan vágynak ma is erre az érintésre, a (Mt 14,36), a foglyok, szegények, (Lk 4,18), de az emberek nagy többsége nem akar Jézushoz jönni (Jn 5,40.).

„Vajon miért?” – tette fel a kérdést az evangélista Péter Pál. Talán azért, mert elég idősnek, okosnak, felnőttnek tartják magukat ahhoz, hogy gyermek módjára higgyenek (Mt 18,3).

Ebben az esetben már elengedhetetlenné válik az isteni érintés az igazsághoz, békességhez és az örömteli élethez.

Lakatos Gyula

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. április 20.
  • 2025. április 20. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2025. április 20. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2025. április 20. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2025. április 20. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. április 20. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2025. április 20. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2025. április 20. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. április 20. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2025. április 20. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2025. április 20. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2025. április 20. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2025. április 20. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2025. április 20. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2025. április 20. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések