tininap20160513_01

Május 13-án ismét egy fergeteges „Tini napot” tartottunk a Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolájában, ahová a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium diákjai is ellátogattak, illetve bekapcsolódtak annak lebonyolításába.

A nap témája a kincskeresés volt. A diákok különböző állomásokon mutathatták meg, hogy mit tudnak. Volt ahol életszerű mesét kellett írni, és volt ahol titkosírást kellett megfejteni. Minden sikeres állomás után megkapták a következő helyszín nevét, míg végül eljutottak a kincshez, ami mindenki számára egy finom jégkrém volt.

Ebéd után folytatódott a nap. Egy rövid kisfilm megtekintése után, színpadi játékok következtek. Volt itt minden! Mustárba mártott orr, és zokniba rejtett tojás is. Ezek után Istenre fordítottuk a figyelmünket. Egy – csak erre a napra összeállt – dicsőítő csapat vezetett bennünket Isten dicséretében, majd Kis István missziós munkatárs beszélt arról, hogy milyen is a Biblia szerinti, igazi kincs (Máté 13,44). A diákok feszült figyelemmel kísérték az előadást.

A nap végét egy imádsággal zártuk, amiben megkértük Istent, hogy aki még nem találta meg ezt az igazi kincset, annak legyen erre lehetősége.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. április 19.
  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2024. április 19. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Komoly kihívások várnak a fiatalokra

Izgalmas és tanulságos előadásokkal, értékes gondolatokkal szolgált a résztvevők számára a Pünkösdi Cigánymisszió központjában megrendezett ötödik „Lélekben rendben” esemény, amelynek résztvevői ezúttal  a

Elolvasom »