Augusztus elsején a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkatársa néhány önkéntes kíséretével Kishegyesre látogatott a helyi gyülekezet pásztorának meghívására.

Az istentiszteleti alkalom dicsőítő énekekkel kezdődött. A gyülekezet minden tagja felállva, hangosan és örömtől sugárzó arccal énekelt. Ezt követően Kótai Valéria önkéntes tett bizonyságot megtéréséről. Elmondta, hogy Isten meghallgatta imáit, hiszen családtagjai is megtértek Istenhez.

Majd Sötét László igehirdetése következett, melynek középpontjában Zákeus története állt, melyet Lukács evangéliuma 19. fejezetének első tíz versében olvashatunk. Az igehirdető kiemelte, hogy Zákeus mindent megtett annak érdekében, hogy megismerje Jézust. Vajon mi az, amit mi megtennénk vagy megteszünk azért, hogy megismerjük az Urat?  Jézus keresi a kapcsolatot velünk, Zákeus pedig be is hívta őt a házába, ahol együtt ettek. Te behívtad őt a házadba? – hangzott el a kérdés. Mert ha nem, akkor tedd meg most! Biztatta a jelenlévőket a missziós munkatárs.

Sötét László

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. június 8.
  • 2026. június 8. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberényen

    Helyszín: Mezőberény, Gárdonyi utca 4.


     

  • 2026. június 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Eger-Felnémet

    Helyszín:


     

  • 2026. június 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2026. június 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2026. június 8. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerszalók (Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház)

    Helyszín:


     

  • 2026. június 8. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Pétervásárán

    Helyszín: Pétervására, Köztársaság u. 52.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Emlékezetes pillanatok a Reményhír gálaműsorán

Megtelt a nézőtér, elhalkult a beszélgetés, és kezdetét vette a Reményhír Intézmény idei gálaműsora. Az est során a közönség nemcsak tehetséges előadásokat láthatott, hanem bepillantást nyerhetett abba a sok munkába, fejlődésbe és örömbe is, amely diákjaink mindennapjait jellemzi.

Elolvasom »