logo

Vajon miért nem ismerik fel ma sokan Jézust? Annyira felismerhetetlen, vagy már nem hasonlít önmagára, vagy esetleg nem hiszik el, hogy valóban Őt látják? Ez csak néhány esetleges, kicsit kisarkított ok, de persze gyárthatnánk még belőlük néhányat. A lényeg azonban nem változik: ahogyan több, mint 2000 éve oly sokan nem ismerték fel Jézusban az Istent, úgy ma is száz-annyian elmennek mellette.

Az MPE OCM körösnagyharsányi házi csoportjának szeptember 20-ai alkalma arról szólt, hogy ahogyan Péter felismerte a Messiást, nekünk is lehetőségünk van erre. Amikor eldől bennünk, hogy közelebb kívánunk menni hozzá, csak alázatos szívvel lehet, nem úgy, mint egy okoskodó, kétkedő, rosszindulatú ember. Ha motivációnk nem letisztult, elmegy mellettünk az élet, szemeink viszont nem látják meg – hangzott el a 9 fős, vegyes összetételű csoportban.

Fontos kiemelni azt is, hogy sokan, az Őt valóban értő módon felismerő, talán már a hit útján járó emberek közül is vannak, akik nem akarnak vele szorosabb kapcsolatot. Megdöbbentő tény ez, de így van. Ezek az emberek „rájöttek” arra, hogy a valódi érték csak akkor bontakozhat ki igazán életükben, ha nem az önmaguk akarata szerinti életet élik, hanem teljesen alárendelik azt egy felsőbb, tiszta akaratnak. Ezt viszont már nem akarják. Sokan megállnak ezen a ponton és visszább lépnek pár lépést. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az igazán jó dolgoknak mindig ára van!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. június 10.
  • 2026. június 10. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2026. június 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Emlékezetes pillanatok a Reményhír gálaműsorán

Megtelt a nézőtér, elhalkult a beszélgetés, és kezdetét vette a Reményhír Intézmény idei gálaműsora. Az est során a közönség nemcsak tehetséges előadásokat láthatott, hanem bepillantást nyerhetett abba a sok munkába, fejlődésbe és örömbe is, amely diákjaink mindennapjait jellemzi.

Elolvasom »