„Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged.” (Jób42,5)
A napokban figyeltem fel rá, hogy már több mint kettőezer Facebook ismerősöm van. Nézegettem a képeket, hogy kik is valójában ezek az emberek. Két dolgot figyeltem meg. Az egyik, hogy számtalan olyan ismerősöm van, akikkel csak egyszer-kétszer találkoztam, de akad köztük szép számban olyan is, akikkel még sohasem találkoztam személyesen. Nem mondhatom, hogy őket igazán ismerem. Tudok róluk, hallottam felőlük, van némi ismeretem a napi posztok alapján, de nem ismerem az érzéseiket, vágyaikat, félelmeiket, jellemüket. A másik pedig az, hogy nagyon kevés olyan ismerősöm van, akikről azt mondhatom, hogy őket igazán ismerem. Napi szinten beszélek velük, megosztjuk egymással érzéseinket, gondolatainkat, tudjuk, ki minek örül, vagy éppen kinek mi a fájdalma.
Valahogy így vagyunk az Isten ismeretével is. Hallunk róla néhányszor, de nem igazán tudjuk, hogy valójában milyen is ő. Nem tudjuk, mit akar, minek örül, vannak-e érzései, egyáltalán milyen a jelleme, vagy mi a célja. Vajon én személyesen ismerem a Teremtő Istent, vagy csak hallomásból? Találkoztam már vele személyesen is, vagy csak a TV készülék vasárnapi vallási műsorait figyelve hallok róla? Egyáltalán az Istennel lehet személyes találkozásom is?
Ilyen és hasonló kérdésekre kerestük a választ a Körösnagyharsányi házi csoportban is 2016. március 31-én, majd azt követően úrvacsorai közösségben volt részünk. Nagy öröm volt számomra, hogy a jelenlévő testvérek többen is elkötelezték magukat arra, hogy még inkább meg akarják ismerni szerető Istenüket.
Surman László
