Kotajbemerites20120707

Az MPE Országos Cigánymisszió Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is jelen van. A közelmúltban Kótajon 45 roma döntött úgy, hogy bemerítkezik, szövetséget köt Istennel és a Biblia tanításai, alapelvei szerint éli tovább az életét. Az ünnepi alkalmon több száz érdeklődő vett részt és kísérte figyelemmel az eseményeket.

A 45 személy alámerítésében négy lelkipásztor vett részt, a misszió vezetője Durkó Albert és három misszióvezető helyettes: Szentesi Zoltán, Fábián Márk Tamás és Berki András. Kótajon és környékén Rézműves Mihály misszióvezető helyettes végzi a lelkipásztori szolgálatot, aki örömmel számolt be a romák megtérésének, életük megváltozásának tényéről.

„Isten Igéje által térnek meg a romák.  Amikor egy roma ember megtér, onnantól kezdve van értelme az életének, van igazi élet a családban, a társadalomban. Tudja, hogyan kell viselkednie, hogyan kell a társadalomba beilleszkednie”, tolmácsolta az MPE Országos Cigánymisszió meggyőződését a misszióvezető helyettes.

Rézműves Mihály szerint a kereszténnyé lett, megtért romák körül eltűnnek a társadalmi konfliktusok, pozitív irányba változik az életük.

– Amikor 1996-ban Durkó Albert misszióvezető eljött Kántorjánosiba, megértettem mit jelent a reménység szó, amely missziónk jelszava. Én is ezt a reménységet akarom a romák felé tolmácsolni. Ez a reménység ébresztette fel a népeket és ébreszti fel a romákat is. Ha valakinek a szívébe költözik a reménység, látszik a változás az életében. Fontossá válik a társadalom, az iskoláztatás, a tanulás. Egyes településen belül azt észleljük, hogy eltűnnek a társadalmi konfliktusok, amikor megtérnek a romák. Amikor egy megtért család gyermeke iskolába kerül, úgy megy az iskolába, hogy látszik rajta a keresztény háttér, kevesebb probléma van vele. A kótaji gyülekezeten keresztül több éve kezdtük el a szolgálatot a környező településeken, így Paszabon, Ibrányban, Rohodon és Demecserben. Ezekről a településekről vannak a bemerítkezők is. Feleségemmel Budapestről jövünk le minden hétvégén és teszünk egy missziós körutat. Budapesten szeretnénk indítani a missziós munkát, ima és házi csoportot. Ha Isten is úgy akarja, alakulni fog egy gyülekezet is.

Arra a kérdésre, hogy minek köszönhető, hogy az emberek tömegesen döntenek Krisztus mellett és szánják el magukat a változásra, Rézműves Mihály azt válaszolta:

– Az emberekben a változást Isten hozza meg. Nem én, mint lelkipásztor, nem mi emberek, hanem maga a Názáreti Jézus. A kívülálló emberek figyelnek minket és látják a változást az életünkben és ez ad nekik is reménységet, hogy az ő életük is megváltozhat. Ebben a válságos időszakban az embereknek szükségük van kapaszkodókra. Az én vágyam az, hogy a romák ne emberekbe, ne a társadalomba kapaszkodjanak, hanem egyedül Istenbe, aki elhozza az igazi áttörést az életükbe. Nagy örömünkre szolgál, hogy szemtanúi lehettünk most 45 ember bemerítésének, az ő elköteleződésüknek az igazság útján.

P. R.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. február 13.
  • 2025. február 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. február 13. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. február 13. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések