A diakóniai szolgálat hatékony működése volt a központi témája annak a kétnapos programnak, amelyet a Fida International elnevezésű keresztény szervezet képviselői tartottak a Pünkösdi Cigánymisszió békési központjában.

A magyar és a finn szervezet együttműködése többéves múltra tekint vissza. A Fida a világ számos pontján szolgál a rászoruló emberek felé, így a képviselőik hatékonyan tudták megosztani a megszerzett tapasztalatokat a Pünkösdi Cigánymisszió munkatársaival. Surman László missziós igazgató köszöntőjében kiemelte, hogy a szeretetszolgálati munka gyakran irányul a fizikai segítségnyújtásra, de elsődleges céljuk, hogy Isten szeretetét mutassák be az embereknek.

„Missziónk életében kulcsfontosságú a Fida-val való kapcsolat, sok területen számíthatunk a segítségükre. Az ukrán háború kitörése után elsőként jelentkeztek, hogy támogatni kívánják a menekültek ellátására irányuló munkánkat” – fogalmazott Surman László.

A május 10-én és 11-én megtartott képzés során a jelenleg Kenyában és Horvátországban szolgáló előadók mindazt a gyakorlati tudást igyekeztek sikerrel átadni, amit munkájuk során megszereztek.

„A gyülekezetek tagjainak nem szabad elfelejteniük azt a küldetést, hogy nekik kell megváltoztatniuk a körülöttük lévő világot. A szeretetünket Isten iránt leginkább úgy fejezhetjük ki, ha szeretjük és szolgáljuk embertársainkat. Minden szolgálati tevékenységünknek Isten dicsőségére kell mutatnia” – hangzott el az előadóktól. 

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2023. december 5.
  • 2023. december 5. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2023. december 5. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2023. december 5. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2023. december 5. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2023. december 5. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2023. december 5. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2023. december 5. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Jézus hív, ha megfáradtál

Minden hétvégén láthatják a nézők a DIKH TV műsorán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkáját, szolgálatát bemutató sorozatot. Az adás tartalmából válogatva

Elolvasom »