Nagyon megható és egyben szomorú élményben volt részem a napokban. Öt éve vezetem Kecskeméten a házi segítségnyújtást, de ilyen tapasztalatom még nem volt.
Egy 80 éves idős ellátottunk (továbbiakban L. néni) születésnapjára készülődtem. Nagyon szeretem ezeket a napokat, hiszen lelkemet nagy öröm tölti be, amikor láthatom felcsillanó szemüket, meglepődésüket amint meglátnak egy kis csekély ajándékkal a kezemben. L. nénihez fél háromkor érkeztem meg, aki a lépcsőház bejárati ajtójánál állt, éppen az orvosától érkezett haza. Miután rám nézett, néhány másodpercig csak állt velem szemben, majd nagy szeretettel üdvözölt. Láttam a bizonytalanságot a szemében. A virágot nézte a kezemben, majd bátortalanul feltette kérdését:
- „ Zsuzsika, miért van virág a kezében?”
- „Drága L. néni, mondja meg nekem, melyik napon tetszett születni?”- vettem át a kérdezést én.
- „ Hát szeptember 12-én!” – vágta rá azonnal.
- „ És ma szeptember 12.-e van…. Ön éppen a 80. születésnapját ünnepli!”
Állt ott mellettem tétován és szemében cikáztak a gondolatok. „Ma van a születésnapom? Hát én erre ma nem is gondoltam…”- mondta.
Teljesen meglepődtem. Természetesen tudtam, hogy nincsen családja, csak távolabbi rokonokkal tartja a kapcsolatot, de az eszembe sem jutott, hogy én leszek aznap délután fél háromkor az első ember, aki felköszönti őt egy ilyen kerek évfordulón.
Szorosan megöleltem, megpuszilgattam, és átadtam az MPE OCM vezetőségének köszöntő emléklapját, egy szép cserepes virággal együtt. Miután beinvitált a lakásába, hosszasan elbeszélgettünk, mesélt az életéről és bölcs élettapasztalatokat adott át nekem. Nagyon őszinte, mély, lélektől-lélekig beszélgetés zajlott köztünk.
Hazafelé nagyon elszomorodtam, hogy élnek közöttünk ilyen magányos emberek, akikre ha a gondozónő nem nyitna ajtót nap mint nap, nem tudom egyáltalán kivel tudnának pár szót váltani, ki tudna segíteni nekik, ha bajban vannak.
L. néni nem győzött hálálkodni nekem a látogatásért, felköszöntésért és azért a néhány szeretetteljes szóért, amit abban a néhány órában kapott.
Újra átéltem, mennyire fontos szolgálatot végzünk. Mennyire szükség van ránk, és rajtunk keresztül az élő Krisztus szeretetére. Szeressünk és segítsünk, ahol csak tudunk!
Lázár Zsuzsa, Kecskemét
