logo

2013. április 8-án, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió a Roma Kultúra Világnapja alkalmából, új arculattal és logóval köszöntjük kedves partnereinket, a Missziónk iránt érdeklődőket.

Az arculatváltást a Cigánymisszió önként vállalt új társadalmi szerepe indokolta, hiszen egyre hangsúlyosabban kívánunk fellépni az esélyegyenlőség mellett, a kirekesztés ellen, továbbá más szervezetekkel együttműködve kívánjuk küldetésünket betölteni, segíteni a hátrányos helyzetűeket, eljuttatni az Evangélium örömüzenetét minél több cigánynak. 

Ahogyan azt az MPE Országos Cigánymisszió új szlogenje is kifejezi „Összekötő reménység – összetartó társadalom”, az új logóban a reménység színeként kap hangsúlyt a zöld szín, de emellett ez kiegyensúlyozottságot, harmóniát és biztonságérzetet is közöl. A fehér szín szimbolizálja a hitet és a jó hírt. Az arculaton megjelenő formavilág, az ember motívum, a segítőkészséget, a hátrányos helyzetűek támogatását, a társadalmi összefogást jelképezi. A karjaikkal egymásba kapaszkodó figurák egy zárt egységet alkotnak. A befoglaló kör a végtelenség szimbóluma, és ebben az esetben az összetartozást még jobban hangsúlyozza.

Az új Reményhír honlappal a technikai fejlődést kívánjuk követni, dinamikus megjelenéssel, modern elemekkel üdvözöljük az oldalunkat látogatókat.

Ma, április 8-tól, megújult arculattal, újult erővel fejezzük ki a cigányság felkarolásáért kitűzött céljainkat.

Durkó Albert

misszióvezető

MPE Országos Cigánymisszió

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2023. szeptember 26.
  • 2023. szeptember 26. 15:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Odaszánás

Minden hétvégén láthatják a nézők a DIKH TV műsorán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkáját, szolgálatát bemutató sorozatot. Az adás tartalmából válogatva

Elolvasom »