idoskoszontes_04

Október az Idősek hónapja, sőt, a látásé is.

Már hagyomány telephelyünkön, hogy minden esztendőben, október hónapban kiemelt szerepet kapnak időseink. Ilyenkor lehetőség van az egymással való találkozásra, egy tartalmas, lelki és vidám délelőtt vagy délután eltöltésére, ami sokszor útravalót ad sokunk számára. Idén 3 helyszínen, Kecelen, Géderlakon és Kalocsán gyűltünk össze, hogy időseinket köszöntsük.

Géderlakon vendégeink között köszönthettük Katona György polgármester Urat, és Pata Jenő Gábor plébánost is, akik meleg szeretettel, és szívhez szóló szavakkal, na meg kis ajándékokkal köszöntötték az egybegyűlteket. Kánászi-Nédó Tibor Telephelyvezető énekekkel és köszöntő beszéddel, Bagóné Vajda Márta verssel állt a csillogó szempárok előtt. Mondandójuk fontos üzenetet tartalmazott, miszerint, meg kell, lássuk, hogy van még feladatunk, nem az elmúlás a közeli cél, hanem a tartalmas időskor megélése. Ezért a látás vízióját megerősítve, más gondolkodás kialakítására lett sarkallva a kedves nagyérdemű. Egy képzeletbeli ásót is kaptak, hogy ne elássák magukat, hanem kiássák magukat, hiszen még teendő, feladat, szeretet megosztás, értékek átörökítése vár mindenkire. Ezen gondolatok és a könnyeket előcsalogató dallamok után következtek a vidámabb pillanatok, mely az egységre való törekvést, az egymás szükségességét kívánta erősíteni. „Retró ételeink” receptjeit kellett megoldani a kis csapatoknak, majd felolvasni a helyes megfejtést. Természetesen voltak, akik segítséget igényeltek, és voltak szemfüles kollégák is, akik az interneten próbálták megtalálni a válaszokat.

A vidám közösséggyakorlás természetesen nem lett volna teljes közös étkezés, agapé nélkül, amiről a gondozónők gondoskodtak. Ezúton is hála és köszönet mindenkinek!

Jánosity Istvánné

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. június 13.
  • 2026. június 13. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Emlékezetes pillanatok a Reményhír gálaműsorán

Megtelt a nézőtér, elhalkult a beszélgetés, és kezdetét vette a Reményhír Intézmény idei gálaműsora. Az est során a közönség nemcsak tehetséges előadásokat láthatott, hanem bepillantást nyerhetett abba a sok munkába, fejlődésbe és örömbe is, amely diákjaink mindennapjait jellemzi.

Elolvasom »