NTP-MTTD-19-0165-budapest-0243

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Nemzeti Tehetség Program keretében két pályázat is sikerrel valósult meg a Reményhír Intézményben.

Az NTP-MTTD-19-0165 pályázati azonosítóval rendelkező „a matematikai, a természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatása” elnevezésű pályázatnak köszönhetően 12 bevont tanuló sárkányhajózáson, kerékpártúrán, budapesti kiránduláson és a közlekedéssel kapcsolatos játékos vetélkedőn vett részt.

„A hazai és határon túli köznevelési intézményekben, iskolai rendszerű szakképzést folytató intézményekben működő komplex tehetséggondozó programok támogatása” elnevezésű NTP-KNI-19-0018 azonosító számú pályázatba bevont húsz tehetséges tanuló heti rendszerességgel vett részt dráma (interperszonális) és tánc (testi-kinesztetikus) tehetségterületen műhely-foglalkozásokon. A pályázat keretében a gyerekek szeptemberben kétnapos kiránduláson jártak Debrecenben. Tehetséges tanítványaink lelkesen készültek, hogy szakemberek segítségével színpadképes produkciót adhassanak elő. Az először májusra tervezett, majd decemberre halasztott művészeti gálát a járványügyi óvintézkedések miatt sajnos nem tudtuk közönség előtt megszervezni.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. október 24.
  • 2025. október 24. 13:30

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2025. október 24. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2025. október 24. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2025. október 24. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. október 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2025. október 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2025. október 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2025. október 24. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2025. október 24. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »