„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett” (Lukács 19,10)

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkatársai újabb gyülekezetplántálási munkába kezdtek, ezúttal a Szabolcs megyei Nyírpilisen.

A Nyírvasvári gyülekezet dicsőítését követően bizonyságtételek hangoztak el, majd az Evangélium hirdetésére került sor:

„Zákeus nem volt népszerű, az emberek utálták, lenézték, féltek tőle. Nem csoda, hiszen a Római Birodalom szolgálatában állt, mint fővámszedő. Saját népét sanyargatta, felettébb, mint azt a birodalom megkívánta. Az emberek gyűlölték, testi fogyatékossága miatt csúfolták. Zákeus tudta, hogy az életvitele nem helyes, tudta, hogy bűnös, de nem látott kiutat. Mind addig uralta ez a kilátástalanság, míg nem találkozhatott a Jeruzsálembe tartó Jézussal, aki ezt mondta neki: Zákeus, ma nálad kell maradnom! Ez azt jelenti, hogy Jézus közösségbe akar lenni a bűnös emberrel, reményt, életet akar adni neki!” – hangzott az üzenet, majd a megtérésre való felhívásra közel harmincan válaszoltak igennel.  

Surman László

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. július 12.
  • 2025. július 12. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. július 12. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. július 12. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2025. július 12. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2025. július 12. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. július 12. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2025. július 12. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2025. július 12. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. július 12. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések