Szeptember 19-én, Hencidán tartotta szakmai megbeszélését az MPE OCM Segítő Szolgálat 16 telephelyének vezetőivel és vezető gondozóival.

A tanácskozásra az ország 17 településéről érkeztek a szociális szféra szakemberei. A megbeszélést Durkó Albert, misszóvezető, Kiss Beáta, főigazgató, valamint Puskásné Torma Ruth, a Segítő Szolgálat megbízott intézményvezetője tartotta.  

Az egész napos találkozó célja az aktuális szakmai problémák megvitatása volt. Napi rendre kerültek a KENYSZI rendszerben való jelentés tanulságai, a folyamatban lévő akkreditált képzésben való részvétel, a munkatársak továbbképzése. A vezetőség kiemelte a gondozási feladatellátásban résztvevő munkatársak erkölcsi, szakmai felelősségét, ugyanakkor hangsúlyozta a munkatársak védelmét is, a szupervíziós tréningek lehetőségét.

A MPE OCM Segítő Szolgálata telephelyvezetői arról tájékoztatták a jelenlevőket, hogy a „Szépkorúak hónapja” alkalmából telephelyi szinten szerveznek közösségi napokat az időseknek az ország különböző pontjain.

A hencidai találkozó házigazdája, Szűcs Lajos, a berettyóújfalui telephely vezetője megvendégeléssel és egy-egy ajándéktárggyal búcsúzott el kollégáitól és a fenntartótól, Durkó Alberttől.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 10.
  • 2025. május 10. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések