Az eddigiektől eltérően nem csupán segélycsomagokat osztottak szét legutóbbi kárpátaljai útjukon a Pünkösdi Cigánymisszió munkatársai, hanem bizonyságokkal, igehirdetéssel is szolgáltak a nehéz sorsú emberek felé, hogy hitük megerősítésével, Jézus Krisztusra figyelve tudják átvészelni az életük megpróbáltatásait.

Novemberi látogatásuk során is több száz – egyenként mintegy 15 kilogrammos – csomagokat osztottak szét a missziósok kárpátaljai településeken a háború miatt nehéz helyzetbe került családok számára, akiknek a mindennapi létfenntartás is gyakran nehézségekbe ütközik. A jótékonysági akció ezúttal is az ERDO kanadai segélyszervezet támogatásával és a Kárpátaljai Második Esély Jótékonysági Alapítvány közreműködésével valósult meg.

Jelenleg kétszáz olyan csomagot állítottunk össze, amelyben tartós élelmiszerek, háztartási eszközök, vitaminok, gyógyszerek egyaránt megtalálhatóak voltak. Kárpátalján is számos roma telep található, ahonnan voltak, akik a háború elől más országba menekültek, de a helyben maradtak számára nagyon nagy segítséget jelentenek a hasonló jellegű adományok” – emelte ki Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona az alapítvány önkéntes munkatársa.

Mi harmincnyolc éve lakunk a telepen. Szegényen élünk, de boldogok vagyunk Jézusban, az a legcsodálatosabb, hogy Ő oltalmaz bennünket” – fogalmazta meg Lukács Iván az egyik telep lakója, aki alkalmi munkákból éli mindennapjait, de mint mondja, az Úr mindig kirendeli számukra a mindennapi betevőt, sokszor olyan embereken keresztül, akik vállalják, hogy adományokat szállítanak hozzájuk.

A mostani látogatás során egy evangelizációs estére is sor került, amelyen a Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálatának országos koordinátora Kis István is igehirdetéssel szolgált, Nagy Jenő pedig különleges bizonyságát osztotta meg a jelenlévőkkel. 

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. február 28.
  • 2026. február 28. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adó 1+1% felajánlás

Idén is lehetőséged van arra, hogy adód 1+1%-ával támogass egy civil szervezetet és egy vallási közösséget. Arra kérünk Téged, hogy amennyiben még nem döntöttél a felajánlásról, támogasd azokat a szervezeteket, amelyek hozzánk tartoznak és idén kiemelten képviselünk:

 

Mégis Remény Egyesület
Adószám: 19289704

 

Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület
Technikai szám: 2611

 

A Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület teljes imaháza leégett egy tűzesetben, jelenleg ideiglenes helyen vannak a gyülekezeti alkalmak, mely hosszú távon nem jelent megoldást. Nagy szükségük van a támogatásra.

Elolvasom »
Reményfilmek – Paszabi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »