remenyhir-ballagas-20200619_01

A Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskola és Erdős Kamill Szakközépiskola idei ballagási ünnepségén szép időben, de rendhagyó módon korlátozott létszámban vehettek részt a ballagó diákok hozzátartozói.

A rendezvény az utolsó kicsengetéssel vette kezdetét, ami után a ballagó osztályok kivonultak az iskola udvarán elrendezett helyükre. Majd Kölcsey Ferenc szavai hangzottal el a Kállay Ferenchez írt egyik leveléből: „… nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem barátjainkban leltük fel az egész világot.

Az MPE Országos Cigánymisszió és a Reményhír Intézmény vezetőinek, valamint a megjelent tanároknak, diákoknak és vendégeknek a köszöntése után együtt énekeltük el a Himnuszt, majd Durkó Albert misszióvezető úr mondta el buzdító, búcsúzó szavait a végzős diákoknak.

Ezt követően a hetedik osztályosok nevében Durkó Lídia és Milák Mónika tanulók köszöntek el a ballagó osztályoktól. A végzősöket képviselve Budai Éva és Lakatos Dorina 8. a, valamint Reszelő Letícia  8. b osztályos tanulók vettek búcsút az általános iskolától, megköszönték tanáraiknak a sok-sok tanítást, felkészítést, odafigyelést, szüleiknek a sok szeretetet, támogatást és gondoskodást, valamint diáktársaiknak a sok szép emléket, közös élményt.

Az iskola zászlajának átadása következett, mely egy évig a most ballagó nyolcadikosok őrizete alatt volt, és most tovább adták az őket követő évfolyam képviselőinek.

Majd a ballagó szakiskolások nevében Horváth Bernadett búcsúzott el a tanároktól, diákoktól, és megköszönte a szülők kitartó támogatását. Vári Laci bácsinak külön megköszönte a három évnyi gondoskodást, többek között az alábbi szavakkal: „Úgy szeretett minket mintha a saját gyermekei, unokái lennénk. Az együtt töltött három év, a kirándulások emlékei örökre velünk maradnak.  Kívánjuk, hogy nyugdíjas éveiben minden tervét valósítsa meg!”

Ezek után a rokonok, vendégek lehetőséget kaptak a ballagókkal való fényképezkedésre, az ajándékok átadására, gratulációk kinyilvánítására.

Durkóné Illés Bernadett igazgató asszony következett, aki röviden méltatta az elmúlt év eredményeit, elbúcsúzott a ballagóktól, majd átadta az idei jutalmakat, okleveleket a tanév során kiemelkedően teljesítő diákoknak.

A vírusveszély miatt elmaradtak a tavaszi sportrendezvények, ezért Dávid Mátyás Emlékplakettet idén csak egy diák, Poliák Mihály kapott.

A búcsúzásból a missziós évfolyamfelelősök is kivették részüket: rövid imádságban megáldották a végzős diákokat, életüket, további tanulmányaikat Isten kezére bízták.

Az iskola fenntartójától kiemelkedő kulturális munkájukért Labancz Milán és Kovács Patrik diákok kaptak jutalmat, melyet Durkó Albert misszióvezető úr adott át.

Ez után egy megható rész következett, melyben az idén nyugdíjba vonuló Csökmei Marika nénit és Vári Laci bácsit először a diákokat képviselve Gyöngyösi Tamara és Durkó Lídia búcsúztatták, majd Durkóné Illés Bernadett igazgató asszony foglalta össze szakmai útjukat, és megköszönte több évtizedes áldozatos munkájukat.

Az ünnepség Durkó Albert misszióvezető úr áldáskérő imádságával, és a Szózat dallamaival ért véget.

A végzősöknek további sok sikert, a diákoknak kellemes nyaralást, a nyugdíjba vonuló pedagógusoknak jó pihenést és további sok sikert kívánunk!

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések
pcsz-20200924_03
Ismét tudtunk segíteni

Fiatalok kértek segítséget a Békési SZERETETPONTTÓL, hogy előrébb jussanak és boldoguljanak a mindennapokban. Sok hátrányos helyzetben élő családapa és családanya fáradozik nap, mint

Elolvasom »