telc-angol-2022-2

A Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolájának két tanulója is részt vett a TIT szervezésében megrendezett TELC angol nyelvi versenyen Békéscsabán, a Lencsési Általános Iskolában, ahol Durkó Jonatán hatodik helyen, Ásós Tibor pedig egy ponttal lemaradva a hetedik helyen végezett. Rendkívül büszkék vagyunk rájuk, hiszen megyei versenyről van szó, ahol szóbelin 90 százalék felett tudtak teljesíteni, összesítésben pedig elérték a 86 és a 87 százalékot.

Mindketten nagyon élvezték a felkészülést és a versenyt is, így nem csoda, hogy már készülni szeretnének a jövő évi megmérettetésre is, és terveik között szerepel a középfokú nyelvvizsga megszerzése még az általános iskola befejezése előtt. Kitartó munkával, szorgalommal valóra válhat álmuk.

Szeretnénk köszönetet mondani Pelle Róbertnek, a TIT Körösök Vidéke Egyesület igazgatójának, kollegáinak és a közreműködő pedagógusoknak, hogy megszervezték a pandémiás helyzet miatt kialakult nehézségek ellenére is a XVI. TELC Megyei Angol Versenyt azoknak a tehetséges hetedikes és nyolcadikos békés megyei gyerekeknek, akik meg szerettek volna ismerkedni a TELC nyelvvizsga rendszerrel. A tanulók kipróbálhatták magukat valódi interaktív szituációkban, és tapasztalatot gyűjthettek az írásbeli feladattípusok területén is. Örülünk, hogy a követelmények alkalmazkodtak a tanulók korosztályának megfelelő tananyaghoz és elvárásokhoz is, illetve, hogy több éves tapasztalattal rendelkező TELC vizsgáztatók zsűriztek a TELC frankfurti központja által kiadott szempontok alapján. Reméljük, hogy a diákok ezek után bátran vágnak neki a következő versenynek, vagy a TELC nyelvvizsgának is.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. április 20.
  • 2024. április 20. 10:00

    Esemény: II. Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferencia

    Helyszín: Békés Városi Kulturális Központ, Békés, Jantyik Mátyás u. 21-25, 5630 Magyarország

    A konferencia címe: „Széles helyet keress sátradnak!


     

  • 2024. április 20. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. április 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. április 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. április 20. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Komoly kihívások várnak a fiatalokra

Izgalmas és tanulságos előadásokkal, értékes gondolatokkal szolgált a résztvevők számára a Pünkösdi Cigánymisszió központjában megrendezett ötödik „Lélekben rendben” esemény, amelynek résztvevői ezúttal  a

Elolvasom »