fektabor20130903_01

2013. augusztus 12-18. között Mátra-Sástón töltöttünk el egy hetet közösen, FÉK klub előadók és az inárcsi és dabasi FÉK klubok tagjai. Több hónapja, hetente hirdettük a klubfoglalkozásokon  a lehetőséget a részvételre, így nagy volt a várakozás a fiatalok részéről.

Egy átlagos napunk forgatókönyve a következőképp nézett ki: örömteli ébredés után reggeliztünk, majd a délelőtt folyamán egy előadást hallgatunk meg, ezt követően ebédeltünk. Délután újabb közös programon vettünk részt, vacsora után pedig a délelőtti előadásokat kiscsoportban beszéltük meg, és este közös játékkal zártuk a napot. Az esti játékok fénypontja csütörtökön volt, mikor is népszerű gyerekmesék különböző műfajú feldolgozását tekinthettük meg egymás előadásában. Nem kis derültségünk mellett jó volt látni, hogy milyen kreatívan oldották meg a táborozók például a Piroska és a Farkas szappanopera átiratát, vagy a Hamupipőke sci-fi változatát.  

A délutáni közös programban volt strandolás, voltunk a közelben lévő Kékes-tetőn, egy szintén közeli kalandparkban, és megnéztük együtt az egri várat is.

Az előadásokat tekintve nem volt szempont előttünk az, hogy egy téma köré csoportosítsuk azokat. Sokkal inkább akartuk, hogy a jelenlévő fiatalok mindennapi kérdéseire, problémáira rezonáljanak az elhangzott előadások üzenetei. Így következtek egymás után, cím szerint: Szimbólumok, Posztmodern kor, Szorongás, A nagy Gatsby, Lelki gyógyulás, Istenkép. Érzésem szerint, az utolsó két téma késztette leginkább elgondolkodásra a résztvevőket. A „Lelki gyógyulás” címmel elhangzott gondolatok lényegi mondanivalója az volt, hogy a múltban szerzett sebeink ellenére, a jelenben hozott határozott döntésünkkel tehetünk azért, hogy egészséges, szabad jövőnk legyen. A jelenlévők arcán látszott, hogy tudják, érzik, hogy most róluk van szó… Az utolsó istenképről szóló előadást is figyelmesen hallgatták végig a táborozók. Milyen is Isten valójában? Olyan amilyennek más emberek elképzelik? Olyan amilyennek én elképzeltem? A felmerülő kérdésekre, akadt belőlük bőven, a kiscsoportokban volt alkalmunk beszélgetni.

Utólag végig gondolva, számot vetve magunkban, elmondhatjuk, hogy egy nagyon jól sikerült hét van mögöttünk. Amit, túlzás nélkül, a résztvevők és a szervezők egyaránt élvezhettek.

F. A.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. március 1.
  • 2026. március 1. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2026. március 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2026. március 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2026. március 1. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2026. március 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2026. március 1. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2026. március 1. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2026. március 1. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2026. március 1. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adó 1+1% felajánlás

Idén is lehetőséged van arra, hogy adód 1+1%-ával támogass egy civil szervezetet és egy vallási közösséget. Arra kérünk Téged, hogy amennyiben még nem döntöttél a felajánlásról, támogasd azokat a szervezeteket, amelyek hozzánk tartoznak és idén kiemelten képviselünk:

 

Mégis Remény Egyesület
Adószám: 19289704

 

Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület
Technikai szám: 2611

 

A Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület teljes imaháza leégett egy tűzesetben, jelenleg ideiglenes helyen vannak a gyülekezeti alkalmak, mely hosszú távon nem jelent megoldást. Nagy szükségük van a támogatásra.

Elolvasom »
Reményfilmek – Paszabi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »