Szalkszentmártoni „Egészségnap és Bűnmegelőzési nap” alkalmunkat 2015. július 7-én délelőtt tartottuk meg, a TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0008 jelű „Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálat feladatellátásának fejlesztése” című projekt keretében szervezett .

A művelődési ház fedett udvarán jótékonyan mozgott a levegő, kellemesen érezhették magukat a résztvevők a kánikula ellenére. Zoboki Nóra hetednapi adventi lelkipásztor és mentálhigiénés egészségfejlesztő beszélt az egészségmegőrzés nyolc legfontosabb eleméről: táplálkozás, mozgás, víz, napfény, önuralom, levegő, pihenés és lelki egyensúly. Ezek figyelembevételével az egészség bizonyos fokig megtartható, és korlátozott mértékben, de vissza is szerezhető. Az előadás közben kérdéseket is megválaszolt előadónk, sok színes képpel könnyebben követhetővé tette az előadást.

Gyimesi László őrnagy a kunszentmiklósi rendőrség bűnmegelőzési előadója időseink számára a bűnmegelőzési kérdésekről tartott széleskörű tájékoztatást. Sok hasznos információ hangzott el az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények kivédéséről. Gyakorlati tanácsokkal és tapasztalatok megosztásával, megbeszélésével záródott az alkalom.

Az előadások közötti szünetekben egészséges ételekkel és italokkal kínáltuk ellátottainkat.   Munkatársaink gyümölcssalátát készítettek, amit időseink szívesen fogyasztottak a nagy melegben.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. március 18.
  • 2026. március 18. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2026. március 18. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Gemzsei istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »