Újabb állomásához érkezett a Kárpát-medencei Cigánymissziós Fórum, amelynek legfőbb célja, hogy magyar ajkú, elsősorban roma közösségekkel foglalkozó szakemberek, szolgálók számára nyújtson lehetőséget a tapasztalatcserére. „Arra készülünk, hogy ébredés lesz a cigányok között és ez ki fog terjedni Európára. Akkor kell készülni az árvízre, amikor szárazság van, nem akkor, amikor már itt az ár” – hangzott el az eseményen

Az I. Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferencián megalakult fórum tagjai folyamatosan keresik azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek elősegíthetik a minél hatékonyabb szolgálatot. A szervezők a közelmúltban egy alapítványt és egy online fórumot is létrehoztak, ami az eddiginél nagyobb mozgásteret biztosít a munkájukhoz.

Össze kell fogni, mert hálózatban sokkal hatékonyabban működünk. Senki nem az ébredés letéteményese. Az Úr mindannyiunkat hívott. Most van az aratás időszaka” –emelte ki Durkó Albert a Pünkösdi Cigánymisszió vezetője.

Horváth Károly Ukrajnából érkezett az Élő Isten Egyházának képviseletében, és számolt be a háború okozta nehézségekről.

Nagyon sok család szenved Kárpátalján, az emberek félnek kimenni az utcára, mert van egy katonai egység, ami összeszedi és viszi el a férfiakat. Abban is igyekszünk segíteni az embereknek, hogy ne kelljen elmenniük ételért. Hiszünk abban, hogy ha megváltozik a gondolkodásunk, akkor megváltozik az egész életünk. Van egy iskolánk is, ahol írni-olvasni tanítjuk a gyerekeket”- mesélt a mindennapokról.

Makkai Péteraz Erdélyi Református Cigánymisszió vezetőjeként szintén az összefogás jelentőségét hangsúlyozta. „Csak akkor tudunk Isten eszközei lenni, ha ténylegesen meghívjuk azokat, akiket Isten ezeken a területeken szolgálatba állít, felekezettől függetlenül”

Az eseménynek különleges vendégei voltak annak a delegációnak a tagjai, akik Brazíliából érkeztek a Pünkösdi Cigánymisszióhoz.

A stratégia teljesen eltér Brazíliában, mint Magyarországon, nálunk nagyon egyszerű valakit elvezetni a megtérésig. Mi is szeretnénk megalapítani egy olyan iskolát, ahol képesek leszünk, olyanokat képezni, akik később szolgálnak. Úgy fogunk hazamenni, hogy megfertőztetek a bátorságotokkal és a missziós kedvetekkel” – emelte ki a távoli országból érkezett csoport vezetője.  

A tanácskozáson elhangzott, hogy szeptember 11-13 között Békésen ismét megrendezésre kerül a Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferencia. A részvevők kiemelték, hogy a szervezett találkozók keretin túl is rendszeresen tartják a kapcsolatot, hogy megosszák a tapasztalataikat, kihívásaikat egymással.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. február 7.
  • 2026. február 7. 09:00

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2026. február 7. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. február 7. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. február 7. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. február 7. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. február 7. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. február 7. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. február 7. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. február 7. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. február 7. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »