Immár két éve annak, hogy Szarvason létrejött egy bibliatanulmányozó csoport, akkor még mindössze négy fővel. Varga Mihály, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkatársa munkájának köszönhetően lassan, de gyarapodott a csoport létszáma. Mára húszan is elmennek egy-egy alkalomra, melyet heti rendszerességgel tartanak. Mindig jó hangulatú beszélgetések folynak Isten igéjéről, énekelnek és imádkoznak.

Április 11-i alkalmon arról beszélgettek, hogy kik mondhatják el, hogy ők „Isten fiai”, és kik azok, akik az „ördög fiai”? Mit takar valójában ez a két különös fogalom? Mi különbözteti meg őket egymástól? Hogyan válhat valaki Isten gyermekévé, és mi az oka annak, ha az ördög fia lesz?  Milyen következménnyel jár az egyik, és a másik?

A beszélgetés során a bibliából kerestek választ a felmerülő kérdésekre. Isten gyermekei azok lehetnek, akik szóban és cselekedetben Isten igazságát képviselik, illetve készek azt mások előtt is felvállalni. Isten gyermekeit arról ismerhetjük meg, hogy mindig és minden körülmények között képesek önzetlen áldozatot hozni embertársaikért.

Lakatos Gyula

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. június 13.
  • 2026. június 13. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Emlékezetes pillanatok a Reményhír gálaműsorán

Megtelt a nézőtér, elhalkult a beszélgetés, és kezdetét vette a Reményhír Intézmény idei gálaműsora. Az est során a közönség nemcsak tehetséges előadásokat láthatott, hanem bepillantást nyerhetett abba a sok munkába, fejlődésbe és örömbe is, amely diákjaink mindennapjait jellemzi.

Elolvasom »