Mindig azon az úton járjatok, amelyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt néktek, hogy éljetek, és jó legyen dolgotok, és hosszú ideig élhessetek a földön, amelyet bírni fogtok.” (5Mózes 5,33)

2019. október 18-án, a helyi önkormányzattal közös szervezésben került megrendezésre Apostagon a Szépkorúak napja.
A szép számmal összegyűlt vendégeket Komáromi Petra alpolgármester köszöntötte, majd Segítő Szolgálatunk nevében Horváthné Tompai Mária szólt. „Nem tudhatjuk, mennyi időt rendel nekünk az Úr. Van, aki fiatalon távozik, másoknak hosszú élet adatik, a mi lehetőségünk az, hogy megtaláljuk minden napban az örömünkre rendelt szépségeket, s hogy boldogok legyünk.” – ez volt szívből jövő gondolatainak vezérfonala.

Ezt követően Selmeczi Géza evangélikus lelkipásztor köszöntőjét hallhattuk. A beszédek között Valaczka Mihályné ellátottunk történetét, Csollák Andrea szociális gondozó szavalatait és Petrovics Istvánné és Piszár Katalin irodai munkatársak kabaré jelenetét élvezhették vendégeink. A konferanszié Andriskáné Deák Mónika volt, a dekorációt Vargáné Horváth Viktória és Baraksóné Horváth Henrietta gondozók készítették.

A műsor után jó hangulatban folytatódott az uzsonnával egybekötött terefere, ellátottaink a ragyogó őszi nap fényében, mosolygósan tértek haza.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. december 22.
  • 2025. december 22. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberényen

    Helyszín: Mezőberény, Gárdonyi utca 4.


     

  • 2025. december 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Eger-Felnémet

    Helyszín:


     

  • 2025. december 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2025. december 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2025. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerszalók (Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház)

    Helyszín:


     

  • 2025. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Pétervásárán

    Helyszín: Pétervására, Köztársaság u. 52.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Rohodi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »