ModszertaniFuzetek_cover0911-page-001_0

Első protestáns cigánymissziós konferencia

Először kerül sor február 20-án Magyarországon a protestáns egyházak cigánymissziói és a Cigány Módszertani és Kutató Központ által szervezett konferenciára, melynek címe Tegyetek tanítvánnyá minden népet!, helyszíne pedig a Budapest – Fasori evangélikus templom. A baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi, református cigánymissziók vezetői azzal a céllal szervezik ezt a több mint 400 fős találkozót, hogy az egyházakban szolgáló cigány és nem cigány hívőket buzdítsák a cigányemberek közötti munkára, az Örömhír átadására, hisz meggyőződésük, hogy a hit ereje, az Evangélium az, amely teljes változást tud hozni az emberek életében. Az életváltozások pedig egész társadalmunk helyreállását eredményezik.

A protestáns összefogás első közös kezdeményezése a 2014 elején megjelenő TÜKÖR című kiadvány, mely a Cigány Módszertani és Kutató Központ kiadásában negyedévente jelenik meg 20.000 példányban, és mely immáron a nyolcadik lapszámánál tart. A kezdeményezés egyedülálló a maga nemében, hiszen a különböző keresztény felekezetekben, az azonos területen szolgáló missziók először mutatták be egységesen álláspontjukat, mellyel arra bátorítanak mindenkit, hogy érdemes és miként érdemes a cigányságra tekinteni.

Ezen célok elérésében indították útjára a Cigánymissziós Módszertani Füzetek nyitott sorozatot is, amely által az együttműködő öt protestáns egyház cigánymissziós tapasztalatait osztják meg arról, hogyan lehet a kapcsolatteremtéstől eljutni a békés együttélésig.

A két kiadvány után, a cigánymissziós vezetők következő közös programja a szombati konferencia, mely reménységeik szerint rövid és hosszú távon is pozitív hatással lesz egész társadalmunkra, hisz a megváltozott emberek nemcsak családjuk, egyházi közösségük, Isten országának felelős építő polgárai, hanem békés együttélésre törekedve társadalmi szerepeikben is helyreállnak.   

(A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött!)

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 21.
  • 2024. december 21. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »