felkeszito

Kömlői Jelenlét Pontunkon figyelemmel kísérjük a hozzánk betérő gyerekek tanulmányi előmenetelét. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a gyermekekben lévő képességek, ajándékok kiaknázásra kerüljenek, hogy gyümölcsöző életet tudjanak élni. A településen talán a legnagyobb kihívást a korai iskolaelhagyás, illetve a képességekhez képest alacsony iskolai végzettség jelenti.

A nyár végén a gyerekeknek felajánlottuk, hogy a tanévre készülve játékos, mégis  tartalmas feladatokat oldunk meg velük. Sor került az alapképességek emlékeztető jellegű gyakorlására matematikából, írásból és olvasásból is.

A gyakorlás az általános felkészítés mellett egyes tanulóknál konkrét, pótvizsgára való felkészítést is jelentett. Örömmel mondhatjuk, hogy aki bejött hozzánk tanulni, annak sikerült évfolyamot ugrani! Nem véletlenül, hiszen a képességeik nem pótvizsgára, hanem dicséretre kellene juttassák a gyerekeket, de meg kell tanulniuk hinni a sikerben, hinni önmagukban, és hinni abban, hogy aki segítségül hívja az Úr nevét, azt Ő meghallgatja és cselekszik az életében.

Reméljük, hogy mindezt megtanulják a gyerekek, és hasznukra lesz a középiskolai, illetőleg a főiskolai felvételijüknél is! Úgy legyen!

A rendszeres együtt-tanulás az új tanévben is folytatódik. Van tennivaló, de a gyerekek egyre jobban értik, milyen fontosak az alapok és jól fogadják a felajánlott segítséget.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. február 28.
  • 2026. február 28. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adó 1+1% felajánlás

Idén is lehetőséged van arra, hogy adód 1+1%-ával támogass egy civil szervezetet és egy vallási közösséget. Arra kérünk Téged, hogy amennyiben még nem döntöttél a felajánlásról, támogasd azokat a szervezeteket, amelyek hozzánk tartoznak és idén kiemelten képviselünk:

 

Mégis Remény Egyesület
Adószám: 19289704

 

Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület
Technikai szám: 2611

 

A Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület teljes imaháza leégett egy tűzesetben, jelenleg ideiglenes helyen vannak a gyülekezeti alkalmak, mely hosszú távon nem jelent megoldást. Nagy szükségük van a támogatásra.

Elolvasom »
Reményfilmek – Paszabi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »