tokajhegyaljaegyetem

Mintegy ötven, a Pünkösdi Cigánymisszióhoz kötődő szolgáló, gyülekezeti tag kezdte meg felsőoktatási tanulmányait szeptemberben. A misszió vezetése kezdetektől fogva ösztönzi a hozzájuk tartozó testvéreket, hogy szerezzenek olyan képesítést, amellyel el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, és a társadalom javára végezhetik munkájukat.

Idén mintegy félszáz a missziónkhoz kötődő hallgató kezdi meg főiskolai, egyetemi tanulmányait. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a velünk kapcsolatban álló embereket ösztönözzük, motiváljuk a tanulásra” – fogalmazza meg Surman László hitéleti-missziós főigazgató, aki hozzáteszi, hogy szolgálatuk során, a holisztikus szemlélet révén teljes életváltozást kívánnak elérni a roma közösségekben.

A továbbtanulás lehetősége a cigány fiatalok életében olyan karrierutak előtt nyitja meg az ajtót, amelyekben hosszú távú siker érhető el, ugyanakkor számos olyan készséget is kifejleszthetnek magukban, ami az élet minden területén segíti a boldogulásukat.

Fontosnak tartjuk, hogy az emberek higgyenek abban, hogy képesek egy-egy szakma vagy diploma megszerzésére, és később pedig az egész társadalom javára végezni a munkájukat. Ezt erősítjük bennük” – emeli ki a főigazgató.

A tanulók között jogász-, mérnök- vagy közgazdászhallgatók éppúgy akadnak, mint olyanok, akik turisztikai szakemberként, vagy pedagógusként szeretnének elhelyezkedni, de természetesen a hitükből fakadóan sokan a teológiai tanulmányokat választották. Eddig harminchat fő az, aki a misszió támogatásával, ösztönzésére szerezett diplomát, amivel sikerült is elhelyezkedniük.

Surman László hozzátette, hogy jelenleg a misszió szervezésében folyik a Pünkösdi Roma Szakkollégium szervezése, amelynek közreműködésével támogatást tudnak nyújtani a továbbtanulóknak, lehetőség nyílik majd tudományos- és kutatómunkára, de publikációs és terepmunka lehetőséget is biztosítani kívánják a felsőoktatási intézmények hallgatóinak. A tervek között szerepel a szakkollégium keretein belül szabadegyetemek, fórumok, nyelvi kurzusok szervezése és lelkigondozás nyújtása is.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. február 25.
  • 2024. február 25. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2024. február 25. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2024. február 25. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2024. február 25. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. február 25. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2024. február 25. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2024. február 25. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. február 25. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2024. február 25. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2024. február 25. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2024. február 25. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2024. február 25. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2024. február 25. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2024. február 25. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji Istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektőlfogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s

Elolvasom »