nyirvasvari20180916_03

Szeptember 16-án Nyírvasváriban 10 fő merítkezett be vízbe és engedte el régi életét, hogy Jézusban újat kaphasson. Rézműves Miklós, a helyi OCM taggyülekezet vezetője együtt izgult a bemerítkezőkkel, hiszen első alkalom volt számára is, hogy vízbe alámerítsen újonnan megtalált hitükről vallást tevő keresztényeket.

A különböző helyszínekről érkezett, a környező falvakban lakó bemerítendők kivétel nélkül cigány származásúak. Hálásak vagyunk, hogy velük is több most már az üdvözülők tábora. Az istentiszteleti alkalmon megjelent mintegy 60 főt a nyírmihálydi gyülekezet szolgálói vezették a dicséretben. Az igehirdetés szolgálatát Surman László, az MPE OCM vezető presbitereinek egyike végezte Lukács evangéliumának 7. fejezete alapján. A helyi gyülekezetvezetőknek jutott az a tisztség, hogy a vízbe segítsék az alámerítkezőket, és imádkozzanak értük.

„Néha úgy érezheti az ember, hogy hiába végzi a szolgálatát. Ilyenkor átérzem újra, hogy érdemes küszködni, végezni az Úr által ránk bízott feladatot.” – mondta Rézműves Miklós, helyi gyülekezetvezető. „Látva a munkánk beérő gyümölcsét, azt mondom ez mindent megér!”

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 10.
  • 2025. május 10. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések