Ünnepélyes keretek között adták át a végzettségüket igazoló tanúsítványokat mindazoknak, akik a jövőben hitoktatói asszisztensként vesznek részt az oktatásában. A szolgálók mindannyian szívügyüknek tekintik a gyermekekkel való foglalkozást, amelyhez a Pünkösdi Cigánymisszió által szervezett képzés jó alapokat teremtett.

A képzés során kilenc hitoktatói asszisztens készült fel az új feladatara, amelynek során az ország különböző településein az állami oktatási intézményekben a pünkösdi hitoktatást vállalták fel szolgálatul.

Óriási előrelépés, hogy az országban sok helyen elindulhatott a pünkösdi hittanképzés. Köszönöm, hogy vállaljátok, hogy a gyermekeket Isten igéjére, bibliai történetekre tanítjátok és hiszem, hogy az általatok elvetett magok ki fognak kelni, és gyümölcsözni fognak” – fogalmazta meg a tanúsítványok átadásánál Durkó Albert misszióvezető.

A résztvevők egyöntetű véleménye volt, hogy a képzés során olyan tudás birtokára tettek szert, amely biztos alapokat teremt a gyermekekkel való hatékony foglalkozáshoz.

„A megszerzett ismereteket nagyon jól be tudom illeszteni az órák anyagába, hiszen úgy közelítjük meg a bibliai kérdéseket, hogy a gyermekek könnyen magukévá tudják tenni. Nagyon fontos, hogy a gyermekek érezzék, hogy szeretjük őket és ezáltal sokkal nyitottabbak lesznek az ismeretek befogadására. Hálás vagyok Istennek, hogy bekerülhettem ebbe a képzésbe” – mondta el a Gaálné Rézműves Margó hitoktatói asszisztens.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. április 20.
  • 2025. április 20. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2025. április 20. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2025. április 20. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2025. április 20. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. április 20. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2025. április 20. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2025. április 20. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. április 20. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2025. április 20. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2025. április 20. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2025. április 20. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2025. április 20. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2025. április 20. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2025. április 20. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések