Harmadik alkalommal rendezték meg a Civil Információs Napot a Pünkösdi Cigánymisszió békési központjában. A nap során a misszióhoz tartozó civil szervezetek képviselői számoltak be az elmúlt évi tevékenységeikről, jó gyakorlatokról, szakmai fejlesztésekről, de a jelenlévők az előadások során szakmai tanácsokat is kaptak.

„A misszió életében kiemelt szerepe van a munkatársak, vezetők képzésének az új gyülekezetek plántálásának, amivel mind szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Isten királysága növekedjen” – hangsúlyozta köszöntőjében Durkó Albert misszióvezető.

Az MPE OCM fontos céljának tekinti, hogy támogassa azokat a hazai és határon túli vallási és civil szervezeteket egyaránt, amelyek a hátrányos helyzetű lakosság felzárkózását, integrációját segítik elő.

Az információs napot minden évben megrendezzük, hogy lehetőséget biztosítsunk a civil szervetek képviselőinek a tapasztalatcserére, ismereteik bővítésére. Idén huszonnyolc vallási civil szervezettel sikerült felvennünk a kapcsolatot. Az érdeklődés egyre nő a munkánk iránt, a misszió a közeljövőben tíz új civil új szervezetet kíván létrehozni, a meglévőkkel pedig tovább erősítjük a szakmai kapcsolatot” – emelte ki Fajóné Kisházi Tímea a civil hálózat támogató osztály referense.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. október 24.
  • 2025. október 24. 13:30

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2025. október 24. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2025. október 24. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2025. október 24. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. október 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2025. október 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2025. október 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2025. október 24. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2025. október 24. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »