„Isten gondol ránk, olyan embereken keresztül is, mint ti vagytok”- köszönte meg azt az adománycsomagot egy Ukrajnában élő férfi, amit a Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálatának munkatársai az ERDO keresztény segélyszervezet támogatásának köszönhetően tudtak eljuttatni a háború miatt nehéz helyzetbe került emberek részére.

Március 28-án immár negyedik alkalommal indult útjára a Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálatának csapata, hogy ezúttal háromszázötven csomagot osszon szét Ukrajnában azok számára, akik a háború igazi vesztesei, sokan lettek munkanélküliek, másoknak az eddigi otthonukat kellett elhagyni, hogy elmeneküljenek a támadások elől.

Isten kegyelméből már negyedik alkalommal tudtunk több száz csomagot szétosztani a rászoruló embereknek.  A helyi viszonyokat látván úgy tapasztaljuk, hogy nagy szükség van a támogatásra, mert sokan egyáltalán nem tudnak dolgozni, vagy ha igen, akkor is nagyon kevés pénzért. Az élelmiszer mellett tettünk a csomagokba gyógyszert, gyertyát, akkumulátorról működő lámpákat is, amire szintén nagy szükség van az áramkimaradások miatt. Azok a szervezetek, akikkel együttműködünk nagyon segítőkészek, és lelkiismeretesek, ezért biztosak vagyunk abban, hogy a csomagok a valóban leginkább rászoruló emberekhez kerülnek” – emeli ki Kis István a Szeretetpontok országos koordinátora.  

A csomagok összeállítása, az adományosztás megszervezése a Kárpátaljai Második Esély Jótékonysági Alapítvány közreműködésével zajlik.

Azt látjuk, hogy sajnos az elmúlt hónapokban nem javult a helyzet, akik a háború előtt is szegénységben éltek, most még nehezebb helyzetben vannak. Nagy segítséget jelent számukra mind az élelmiszer, mind pedig a tisztálkodási szerek, gyógyszerek, amelyek a csomagban megtalálhatóak. Sok helyen tapasztalható szegénység, mert a család férfi tagjai sokszor nem kapnak munkát, vagy a besorozástól való félelmükben nem mernek dolgozni járni, így a családok kenyérkereső nélkül maradnak” – mesél a helyi viszonyokról László Sándor az alapítvány elnöke.

Akárcsak eddig minden alkalommal, a rászoruló helyi lakosok ezúttal is hálás szívvel fogadták az adományokat, gyakran többgyermekes családok számára nyújt segítséget a csomag tartalma. A tervek szerint a közeljövőben még további hasonló jellegű adományosztásra is sor kerül.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 21.
  • 2024. december 21. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »