A 2024-es év jelentős kihívásokkal indult Durkó Albert misszióvezető és a Pünkösdi Cigánymisszió számára, de az év végére stabilitás és növekedés jellemezte a szervezet működését. Az év során anyagi és szerkezeti változásokkal kellett szembenézniük, de Durkó Albert így fogalmazott: „Isten megsegített, velünk volt.”

Az év eleji bizonytalanságok és kihívások ellenére sikerült megerősíteni azokat az alapokat, amelyekre a jövőben tovább építhetnek. A misszióvezető kiemelte, hogy nem volt szükség elbocsátásokra, sőt új munkatársak is erősítik a missziót, ami önmagában is csodának számít ebben az időszakban. A gyülekezetek növekedtek, új emberek tértek meg, és sikerült új képzéseket, programokat indítani, valamint az idősgondozásban is nagy eredmény, hogy az engedélyes létszámok ki lettek használva.

„Minden nap csoda. Az, hogy felkelünk, élünk, és hogy tudunk dolgozni” – mondta Durkó Albert, utalva arra, hogy a hétköznapi dolgokban is meglátják Isten munkáját és gondviselését.

Reménységgel 2025-ben is

A misszióvezető hálával és bizakodással tekint a következő évre. A szervezet életében tapasztalt növekedés és stabilitás alapot nyújt a további fejlődéshez, és a vezetők hite szerint Isten gondviselésével a szervezet továbbra is képes lesz új utakat nyitni és embereket elérni.

Durkó Albert zárásként megjegyezte: „Nagyon hálás vagyok ezért az évért.” Ez a hála nemcsak az elért eredményekért szól, hanem az útért is, amelyen végighaladtak – egy útért, amely tele volt tanulságokkal, kihívásokkal és csodákkal. „Sok lehetetlen helyzettel szembesültünk, de Isten segítségével az előttünk álló akadályokat is le fogjuk győzni.”- fogalmazott.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. március 26.
  • 2025. március 26. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések