Mozgalmasnak, de rendkívül eredményesnek értékelte az elmúlt időszakot Gálné Erdész Orsolya, a Magyar Pünkösdi Cigánymisszió koordinációs misszióvezető-helyettese az év lezárásaként tartott beszámolójában. „Hálás vagyok mindenkinek a támogatásért, és nem csak a magas színvonalon végzett munkáért, hanem azért is, mert az egyes területek közössége kimondottan erős és inspiráló” – fogalmazott.

2024-ben a misszió kiemelt figyelmet fordított a civil szervezetek pályázataira. Bár a pályázati lehetőségek száma korlátozott volt, különösen a kisebb szervezetek számára elérhető pályázatok esetében értek el jelentős eredményeket. A korábban elindított programok is sikeresen működnek.
Nagyon sikeres projektet valósítunk meg például Kömlőn és Kunágotán a Felzárkózó Települések programok keretében” – emelte ki Gálné Erdész Orsolya.

Rekordév az otthonápolásban és a rehabilitációban

Az otthonápolás terén rendkívül eredményes évet zárt a szervezet. Az újonnan bevezetett szolgáltatások nem várt pozitív eredményeket hoztak, így 2024-et ezen a területen a legsikeresebb évüknek értékelték. A Rehabilitációs Foglalkoztató teljesítményére büszke a misszió vezetése, hiszen a szervezet ezen a téren is jelentős fejlődést ért el.

Kristály Patika és stratégiai döntések

A misszió által üzemeltetett Kristály Patikában is a korábbiaknál jóval több ember fordult meg, ami a szolgáltatás iránti érdeklődést tükrözi.

A felsővezetés és a missziós tanács munkáját Gálné Erdész Orsolya rendkívül pozitívan értékelte:
Nagyon jó együttműködés alakult ki közöttünk. Tudunk közösen gondolkodni, és úgy érzem, az igazgatókkal is sikerült szoros, támogató kapcsolatot kiépíteni” – tette hozzá.

Új év, új kihívások

Az évértékelő végén a misszióvezető-helyettes optimistán tekintett a jövőbe. Az eddig elért sikerekre alapozva a Magyar Pünkösdi Cigánymisszió tovább kívánja erősíteni közösségeit, és új lehetőségeket keresni a fejlődésre, valamint a hátrányos helyzetű csoportok támogatására.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. február 13.
  • 2025. február 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. február 13. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. február 13. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések