szabadka-20201018_01

Ez év tavaszán a szerbiai Szabadkán, a Krisztus Evangéliumi Gyülekezete tagjai, családja és rokonai utolsó útjára kísérték Szabó Viktor lelkészt, szeretett pásztorukat, aki befejezte földi munkáját, és mennyei otthonába költözött. A pünkösdi gyülekezet élére az egyház országos vezetői két új lelkész felavatását javasolták Szabó Árpád és Sötét Arnold személyében.

Október 18-án, a két új lelkész ünnepélyes avatási szertartásán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziót a misszió munkatársa, Sötét László képviselte.

Az alkalmon több lelkész is részt vett, akik az Apostolok cselekedetei 20,28 versei alapján üzentek a pásztoroknak: „Viseljetek gondot és vigyázzatok magatokra, és azokra az emberekre, akik rátok vannak bízva”, így jelezve azt, hogy a pásztoroknak gondot kell viselniük a rájuk bízott emberekre. A gyülekezet tagjai felé pedig azt üzenték, hogy engedelmeskedjenek pásztoraiknak.

Az igei szolgálat után a Pünkösdi Egyház három vezetője olajjal megkenve, kézrátétellel imádkoztak a jelöltekért és házaspárjukért.

Ezután a meghívottak egy ünnepi ebéden vettek részt a gyülekezet konferencia termében.

Sötét László

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. július 10.
  • 2025. július 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2025. július 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. július 10. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. július 10. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2025. július 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2025. július 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. július 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2025. július 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. július 10. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2025. július 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések