Július 1-től a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója (MPE OCM) által alapított Reményhír Intézményfenntartó Központ fenntartásában működik tovább a békési Hunyadi téri óvoda – jelentette be a fenntartóváltással kapcsolatos szerda délutáni sajtótájékoztatóján Kálmán Tibor.
Békés polgármestere elmondta, mindez újabb komoly lépést jelent a közös munka tekintetében, illetve az adott városrész számára is kedvező hatással lesz. Az előzményekkel kapcsolatban felelevenítette: az MPE OCM tavaly kereste meg az önkormányzatot azzal az elképzeléssel, hogy átvennék az óvodát.
– A gyermekek, a pedagógusok, a dolgozók és a szülők számára is előremutató jövőképet vázoltak fel – folytatta a gondolatot Kálmán Tibor. – Számos egyeztetés történt a kérdésben, mind a dolgozók, mind a szülők egyöntetűen támogatták az elképzeléseket. Mint mondta, mindez azért is óriási lehetőség a pedagógusok és az érintett családok szemszögéből egyaránt, mert az óvoda eddig is meglehetősen szegregált területen dolgozott, amihez az új fenntartó mind szakmailag, mind az anyagi bázis előteremtése terén komoly forrásokat tud mozgósítani. Úgy vélekedett, a döntéssel újabb komoly lépést tesznek a város sokszínű oktatásának további fejlesztése terén.
Durkó Albert misszióvezető elmondta, 2012 óta látnak el oktatási-nevelési feladatokat a városban, működtetik az Eötvös iskolát és az Epreskerti óvodát.
– Fontos célkitűzésünk, hogy ne csupán a gyerekek felé szolgáljunk, hanem a gyülekezeti-egyházi háttéren keresztül a családokat is elérjük, segítsük – vázolta. Kiemelte, tevékenységük fókuszában a tehetséggondozás áll, hiszen „minden gyermekben ott a kincs, a gyémánt, a talentum”, legyen szó zenei, képzőművészeti, sportbeli vagy irodalmi tehetségről. Kifejtette, zászlóshajók szeretnének lenni, aminek részeként olyan mintát adnak a gyerekeknek, a családoknak, amelyet követni lehet. Hangsúlyozta, munkájukban a jövő kihívásait álmodnák meg, és azért dolgoznak, hogy az iskolapadból kikerülve a gyerekek húzóerői legyenek a társadalomnak.
Szerző: Papp Gábor
Forrás: www.beol.hu
Fotó: Gapix