Auschwitz sínek hó

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben egyhangú határozatával az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját, január 27-ét, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A holokauszt áldozatai között sok roma is van, akiknek a leszármazottjai között többen Békés városában élnek. Ezért is fontos, hogy roma közösségünkben erősödjön az az értékrend, amely az emberi jogok tiszteletén alapszik.

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió erkölcsi feladatának érzi az áldozatokról való megemlékezést, ezért a Cigány Módszertani és Kutató Központtal közösen, 2022. január 27-én 13 órai kezdettel a Békés, Soványhát utca 11. szám alatti Csillag Szolgáltató Pontban emléknapot szervezünk. Az emléknapon több zsidó származású roma ember vesz részt. Köszöntő beszédet mond Szabó Gábor, a Békés Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Az emléknap kapcsán történelmi áttekintést nyújt Mucsi András, a Békés Megyei Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának vezetője, önkormányzati képviselő, történelem szakos tanár.

Az esemény kötetlen beszélgetéssel, családi történetek felelevenítésével ér majd véget.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 10.
  • 2025. május 10. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések