Május végén a Hajdúhadházi SZERETETPONT gyermeknapot szervezett 37 gyermek részvételével. A rendezvénynek a Hajdúhadházi Reményhír Közösségi Ház adott otthont. A program 10 órától kezdődött és délután 14 órakor ért véget.
A délelőtt folyamán gyermekdalokat tanultak a gyermekek és közös táncot, volt kötélhúzás is, lufifújó verseny, futóverseny és sok más vetélkedő is a nap folyamán.
Ebédre virslivel és kenyérrel készültünk, amit a mustár, a ketchup és a majonéz tett még finomabbá. A gyermekek édességet is kaptak, frissítőnek pedig üdítőt és vizet szolgáltunk fel nekik.
Ebéd után következett az ajándékozás, mely nagy örömöt okozott minden kicsinek és nagynak.
A játékokat köszönjük a Labor Café-nak, akik felajánlásukkal támogatták a rendezvényünket! A gyermeknapot az MPE OCM és a Hajdúhadházi Gyülekezet tagjai önzetlen segítségével tudtuk megvalósítani. Mindenkinek köszönjük, aki valamilyen formában hozzájárult a nap sikeréhez!
Szerettünk volna több fiatalnak is örömet okozni ezzel a programmal, de sajnos korlátaink miatt nem tudtunk több embert meghívni és vendégül látni. Jövőre reméljük még többen leszünk, és újra együtt tölthetjük el vidámságban a gyermeknapot!
Lakatos Jenő