Immár második alkalommal indultak el a Közösséget Átformáló Vezető Alapképzés csoportjai, amelynek keretein belül a megtért gyülekezeti tagok széleskörű ismeretekkel lehetnek gazdagabbak az elkövetkezendő hónapokban. Ezúttal három helyszínen, ötvenöt hallgatóval zajlanak az előadások.
Hajdúhadházon, Kiskőrösön, és Nyírvasváriban indult el idén az a képzéssorozat, amelynek kiemelt célja, hogy tanulási lehetőséget biztosítson a megtért emberek számára. A tréning havi egy alkalommal jövő év október végéig zajlik majd, és vizsgával fog zárulni. A tantárgyak között egyebek mellett bibliai és kommunikációs ismereteket, önismeretet is tanulhatnak majd a résztvevők, de szó lesz pénzügyi ismeretekről és még számtalan olyan kérdésről, amely segítheti őket a feladataik megvalósításában. Az elmúlt év pozitív tapasztalatai után nem volt kérdés a szervezők számára, hogy amennyiben lehetőség nyílik rá, idén újra elindítják a tanfolyamot.
„A misszió megalakulása óta elhatározásunk volt, hogy nem csupán a gyülekezetplántálás és építés a feladatunk, hanem a testvérek továbbképzése is. A tapasztalataink nagyon kedvezőek, annak ellenére, hogy mind a gyülekezeti életet, mind a korosztályt tekintve széles skálán mozgott a jelentkezők összetétele. Az oktatók is nagyon komolyan veszik a megbízásukat, sok pozitív hallgatói visszajelzést kaptunk az előadásokkal kapcsolatban” – fogalmazott érdeklődésünkre Berki András, misszióvezető-helyettes azon a megbeszélésen, amelyet az oktatók, szervezők számára rendeztek meg a szervezet békési központjában.
A találkozón Durkó Albert, misszióvezető bátorította a jelenlévőket, hangsúlyozván, hogy milyen fontos a jövő generációja számára, hogy megfelelően felkészítsék a tanítókat.
„Számunkra nem csupán szlogen a közösséget átformáló vezető képzés. Valóban olyan vezetőket szeretnénk képezni, akik átformálják a közösségeket és ezáltal az egész társadalmat is” – tette hozzá.
A tréning sikerében elengedhetetlen szerepe van a háttérmunkának is, amelynek kapcsán Patkás Rita, képzési igazgató elmondta, hogy az MPE OCM és a Productivus Képzési Kft. törekednek minél több lehetőséget megragadni a források előteremtésére, a jó gyakorlatok társadalmasítására.
Surman László, missziós igazgató fontosnak tartotta kiemelni, hogy különös figyelmet szentelnek arra, hogy cigány származású oktatók is részt vegyenek az előadók között, akik örömmel vállalták a felkérést. Az egyikőjük, Péter Pál szerint az elmúlt évben is szemmel látható volt a változás a hallgatók életében, nem csupán az ismereteik bővültek, hanem érzelmileg is épültek, kincsként látják Istent, és az Ő igéjét.
A szervezők idén is meg fognak minden tenni ezért, hogy ez a folyamat tovább erősödjön.