Az MPE OCM Segítő Szolgálata teljes mértékben térítési díj mentes házi segítségnyújtás szolgáltatást nyújt az ország több településén. 

János apostol így fogalmazza meg a mi feladatunkat: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. Ebből fogjuk megtudni, hogy az igazságból valók vagyunk.” (1János 3,18-19a)

Magunkra nézve célunknak és feladatunknak tekintjük, hogy a Krisztusi szeretetet elsajátítsuk, és azt, annak minden megnyilvánulásával együtt gyakoroljuk. Ha ezzel elérjük, hogy a közvetlen és tágabb környezetünkben élők életét szebbé, jobbá tettük, akkor elmondhatjuk: megérte!

Segítő szolgálatunk ennek a nemes célnak az érdekében jött létre. Szeretnénk Istentől kapott adottságainkkal, tudásunkkal, erőnkkel, és nem utolsósorban szeretetünkkel odafordulni, és segíteni azokon az embertársainkon, akik önmagukat részben, vagy egyáltalán nem képesek ellátni.

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója által fenntartott Segítő Szolgálatunk célja: az Úrtól kapott küldetésnek megfelelően a segítségre szoruló emberek felé való szolgálat, melyet keresztényi elvek alapján, a vonatkozó törvények és rendeletek betartásával végzünk.

Mit jelent a házi segítségnyújtás?

A házi segítségnyújtás alapszolgáltatás megszervezésével egyéni igényeknek megfelelő segítséget nyújtunk a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben: önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában. Házi gondozóink segítséget nyújtanak ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevők fizikai, mentális, szociális szükséglete biztosított legyen:

  • saját környezetében,
  • életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően,
  • meglévő képességeinek fenntartásával, felhasználásával, fejlesztésével

A házi segítségnyújtás keretében munkatársaink:

  • az ellátást igénybe vevővel segítő kapcsolatot alakítanak ki és tartanak fenn;
  • ellátják az orvos előírása szerinti alapvető gondozási, ápolási feladatokat;
  • közreműködnek a személyi és lakókörnyezeti higiéné megtartásában;
  • közreműködnek az ellátást igénybe vevő háztartásának vezetésében;
  • segítséget nyújtanak az ellátást igénybe vevőnek a környezetével való kapcsolattartásában;
  • segítséget nyújtanak az esetleges veszélyhelyzet kialakulásának megelőzésében, a kialakult veszélyhelyzet elhárításában;
  • segítenek az ellátást igénybe vevő számára szükséges más szociális ellátásokhoz való hozzájutásban;
  • szükség esetén segítik a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözést.

Hogyan vehető igénybe a házi segítségnyújtás?

Amennyiben Ön szeretné igénybe venni szolgáltatásunkat, munkatársunk egy előre megbeszélt időpontban felkeresi Önt az otthonában, és részletesen tájékoztatja annak módjáról. Segítséget nyújt Önnek a szükséges dokumentumok kitöltésében, beszerzésében.

Házi gondozóink a házi segítségnyújtás során együttműködnek az egészségügyi és szociális alap- és szakellátást nyújtó intézményekkel.

A szolgáltatás igénybevételének mikéntjéről és részleteiről a honlapon található elérhetőségek valamelyikén, illetve előzetes megbeszélés alapján személyesen is tudjuk tájékoztatni Önt.

Szociális szolgáltatások a rászorulók felé 1

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 21.
  • 2024. december 21. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »