Írásban és szóban adtak számot megszerzett tudásukról az MPE OCM békési központjában mindazok a gyülekezeti tagok, szolgálók, akik részt vettek a Közösséget Átformáló Vezető Képzésben.

A Pünkösdi Cigánymisszió fontos figyelmet szentel az oktatásnak, tanítványozásnak.  A mostani képzés során széleskörű tudással lettek gazdagabbak a résztvevők.

Kiemelt célunk, hogy olyan munkatársakat, szolgálókat képezzünk ki, akik a tágabb környezetüket is meg tudják szólítani, alkalmazkodva az Isten királyságáról szóló gondolkozáshoz. Hisszük, hogy ez a fejlődés hatással lesz a gyülekezetekre, családokra és arra a közegre, ahol a testvéreink élnek és szolgálnak” – emelte ki érdeklődésünkre Berki András misszióvezető-helyettes.

A vizsgázók egyöntetű véleménye volt, hogy megérte belevágni a kétéves képzésbe. Mint elmondták, olyan ismeretekkel lettek gazdagabbak, amelyek meghatározóak lesznek a jövőbeni szolgálatukban.

Számomra nagyon sokat jelentett minden egyes alkalom, rengeteg új kijelentést vehettem át Isten királyságával kapcsolatban, ugyanakkor olyan gyakorlati tudásra is szert tettünk, amely elengedhetetlen a sikeres szolgálathoz” – árulta el Péter Dávid Pál, aki Zákányszékről érkezett a Békésen megtartott vizsgára.

Tóth Tivadar is fontosnak érezte, hogy új ismereteket szerezzen, ezért nyitott szívvel figyelt az előadásokon, az elhangzottakkal pedig folyamatosan szolgál a gyülekezete felé.

Bár volt bennem némi vizsgadrukk, de úgy gondolom, hogy azok számára, akik követték a tanításokat, és igyekeztek felkészülni nem volt nehéz a megmérettetés. Hálás vagyok a megszerzett tudásért, az ismereteket pedig már az első perctől fogva igyekszem továbbadni a gyülekezet tagjainak, akiknek valódi épülést hoz az életükben” – fogalmazott.  

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. szeptember 22.
  • 2026. szeptember 22. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. szeptember 22. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2026. szeptember 22. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2026. szeptember 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2026. szeptember 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2026. szeptember 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. szeptember 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adományosztás Kemecsén

A Kemecsei Szeretetpontnak köszönthetően ezúttal is segítséghez juthattak a helyi családok. Ruha- és élelmiszeradományokat osztottak ki azok között, akiknek nagy segítséget jelent a

Elolvasom »