Ez a kérdés volt a központi témája az idei Protestáns Cigánymissziós Konferenciának, amelynek a Budapesti Gazdagréti Református Gyülekezet adott otthont. Az öt protestáns egyház cigánymisszióinak és a Cigány Módszertani és Kutató Központnak szervezésében zajló konferencián ezúttal is több százan vettek részt.

Idén immár kilencedik alkalommal gyűltek össze az evangélikus, baptista, metodista, református valamint a pünkösdi közösségek képviselői arra az eseményre, melynek középpontjában a hit, a kultúra és a közösség ereje állt.

A konferencia fontos alkalom, hogy az öt protestáns cigánymisszióhoz tartozó testvérek találkozzanak egymással és bemutassuk azt, hogy egységesen akarunk dolgozni. Minden felekezet fontos feladatának tekinti, hogy a cigány emberek felé szolgáljon, hogy ők is megtalálják Krisztust és megváltozzon az életük. Hiszünk az ébredésben és abban, hogy a cigányok tömegei fognak megtérni, ehhez pedig szükségünk van egymásra. Egyedül egyik egyház sem tud megbirkózni ezzel a küldetéssel ” – emelte ki Durkó Albert a Pünkösdi Cigánymisszió vezetője, aki az eseményen külön előadásban is beszélt a protestáns összefogás jelentőségéről.

A vendégeket Radomszki Lászlóné a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, valamint Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos is köszöntötte. Mindketten úgy vélték, hogy az egyházak munkájának kiemelt szerepe van a cigányság felzárkóztatásában.

A kormány által elfogadott felzárkózási stratégiának fontos része a roma pasztoráció. Öröm látni, hogy az egyházak milyen hangsúlyosnak tartják ezt a szolgálatot. Fontos megerősödni a hitben, a cigány kultúrában, a roma identitásban, hogy minél teljesebb életet tudjanak élni a magyarországi roma közösség tagjai” – emelte ki Radomszki Lászlóné.

A hatalom az élet minden területén elsősorban felelősséget jelent. Minden esetben, amikor a hitet próbálták gyengíteni, akkor az emberek kiszolgáltatottságát erősíttették. Fontos kinyitni az egyházak ajtóit még tágasabbra, mint korábban, még több emberrel meg kell ismertetnünk az igazságot. Fennmaradásunk egyik kulcsa a hitünk ereje. Örömmel látom, hogy a magyarországi cigányság egyre jobban megéli a maga hitét” – ezt már Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos hangsúlyozta beszédében.

Az idei konferencián az igehirdetést Berki András a Pünkösdi Cigánymisszió hitéleti-misszióvezető helyettese tartotta, a dicséretek pedig a Remény Hangjai Dicsőítő Zenekar közreműködésével csendültek fel. A résztvevőknek lehetőségük volt megosztani azokat a sikereket és kihívásokat, amelyekkel a szolgálatuk során szembesülnek, valamint tanulni egymástól, hogyan lehet hatékonyabban támogatni és segíteni az érintett cigány közösségeket. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is számos bizonyság hangzott el mindarról a csodáról, amelyet Isten vitt véghez a jelenlévők életében. A következő, jubileumi konferenciát egy év múlva rendezik meg a szervezők.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 3.
  • 2024. december 3. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. december 3. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2024. december 3. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2024. december 3. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2024. december 3. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2024. december 3. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. december 3. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések