eger-finn-2017-evangelizacio-3

Eger volt a finn missziós csoport utolsó missziós állomása az MPE Országos Cigánymisszió vendégeiként, ahol július 29-én szolgáltak. Itt is először a gyerekek gyülekeztek a helyi közösségi házban, hogy meghallgassák az énekeket, az Isten szeretetéről szóló rövid tanításokat. Utána imádkoztunk a gyerekekért, majd egy kis ideig játékok következtek.

Délután már felnőttek is jöttek a közösségi házba a meghirdetett evangelizációs istentiszteletre. Berki András lelkipásztor köszöntötte az érdeklődőket, majd néhány énekkel Istent dicsőítettük. Ezt követte a finn missziós csoport szolgálata, akik rövid bemutatkozás után finn nyelven énekeltek néhány általunk is ismert éneket, valamint többen is elmondták, hogyan lépett be az életükbe az élő Isten. Egy rövid, tömör igehirdetést követően imádkoztak mindazokért, akik testileg vagy lelkileg kerestek megerősítést, megújulást, gyógyulást, szabadulást.

Hálásak vagyunk Istennek az együtt töltött napok áldásaiért, élményeiért és a megerősödő finn-magyar kapcsolatokért.

Adamik László

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. december 7.
  • 2025. december 7. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. december 7. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2025. december 7. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2025. december 7. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2025. december 7. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2025. december 7. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2025. december 7. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2025. december 7. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések