„A múlt emléke őrzi bennünk a jövő erejét.”

„Csak úgy maradhatunk hűek Magyarországhoz, ha soha és sehol nem áruljuk el azt, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat.” – Albert Camus

E gondolatokkal kezdődött a Reményhír Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola október 23-ai megemlékezése. Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a 6. a osztály tanulói megható műsorral készültek, felkészítő tanáruk Harcsa Anetta vezetésével. A program során korhű képek vetítése és a fegyverek hangjainak megszólaltatása segített abban, hogy a fiatalok átérezzék az akkori idők feszültségét. Az iskola gitáros növendékei zenéjükkel meghitt hangulatot teremtettek, így a megemlékezés valóban szívhez szóló volt.

Az 1956-os forradalom nemcsak történelmi esemény volt, hanem a szabadságba és az igazságba vetett hit tanúsága is. A magyar nép akkor is mert hinni, amikor minden ellene szólt. Ahogyan a Szentírásban olvassuk: „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17)
Emlékezve a hősökre, ma is tanulhatunk tőlük: a szabadság Isten ajándéka, amelyet hittel, szeretettel és felelősséggel kell megőriznünk.

Gyermekeink számára ez a nap arra is emlékeztet, hogy a hit és a hűség ereje képes a legnehezebb időkön is átsegíteni bennünket. Az 1956-os fiatalok reménykedtek egy szabadabb jövőben – mi pedig arra hívattunk, hogy e reményt továbbvigyük a mindennapokban.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. december 7.
  • 2025. december 7. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. december 7. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2025. december 7. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2025. december 7. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2025. december 7. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2025. december 7. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2025. december 7. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2025. december 7. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2025. december 7. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések