Július 30-án, szombaton a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió evangélizációval egybekötött Istentiszteletet tartott Mezőberényben egy családi házánál. Az alkalom elején Istent dicsőítő énekeket énekeltünk Antóni Pál és Kis István vezetésével. Ezek után sor került négy kisgyermek bemutatására, majd egy házasságkötés következett. Bár már évek óta törvényes házasságban éltek a testvérek, de a megtérésükkor mégis fontossá vált, hogy Isten előtt is elkötelezzék magukat, egymás mellett. Az esketést Surman László lelkész, az MPE OCM vezetőpresbitere végezte, aki igen komoly szavakkal vezette be a házasulandókat szövetségkötésükbe.

            Ezek után ismét énekeltünk és az evangélium üzenete is elhangzott, majd az alkalom fénypontjaként sor került egy bemerítésre. Bemerítkező testvérnőnk bizonyságot tett hitéről, gyógyulásáról és arról, hogy szabad akaratából vállalta a bemerítést. Az alakalmon jelenlévők, nagyjából 40 fő, nagy örömmel a szívükben távoztak el az otthonaikba. Ezek után a házicsoport tagjaival együtt úrvacsoráztunk.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy láthattuk az Ő munkáját emberek életében és hisszük, hogy ez a jövőben is folytatódni fog.

Kis István

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. július 24.
  • 2026. július 24. 13:30

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2026. július 24. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2026. július 24. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2026. július 24. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. július 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2026. július 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2026. július 24. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2026. július 24. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2026. július 24. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s vettünk át.

Elolvasom »
Hálaadó ünnepi alkalom Mezőberényben

Az MPE OCM Mezőberényi Új Reménység Gyülekezete, temploma megnyitásának egy éves évfordulóját evangelizációs istentisztelettel ünnepelte. A közösség tagjai és vendégei együtt adtak hálát Isten vezetéséért és az elmúlt év áldásaiért.

Elolvasom »