Sarkadon imádkozással kezdték az alkalmat a testvérek 2016. március 16-án a Hársfa utcában. Imádkoztak az MPE Országos Cigánymisszió vezetőiért, szolgálóiért, valamint a csoportokért, gyülekezetekért is. Ezt követően Istent dicsőítették énekekkel, további imádsággal. Mielőtt Isten Igéjéből, Márk evangéliumának első fejezetéből olvastak fel egymást követő részleteket, Adamik László missziós munkatárs felolvasott egy pár soros ismertetőt Márk evangéliumáról, annak jellegzetességeiről, majd az ő vezetésével megbeszélték az Igéből olvasottakat. Többek között az is elhangzott, mennyire „pörgős” ez az evangélium a többihez képest: már az első fejezet elején olvashatunk ​Keresztelő János útkészítő munkájáról, Jézus bemerítkezéséről, megkísértéséről és szolgálata kezdetéről is. Ott folytatta az üzenetet, ahol János abbahagyta: „Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” Végül azért imádkoztak, hogy mindannyian lehessenek az evangélium hűséges hirdetői, mert nem tudhatjuk, mennyi időnk van még hátra.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. június 13.
  • 2026. június 13. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. június 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Emlékezetes pillanatok a Reményhír gálaműsorán

Megtelt a nézőtér, elhalkult a beszélgetés, és kezdetét vette a Reményhír Intézmény idei gálaműsora. Az est során a közönség nemcsak tehetséges előadásokat láthatott, hanem bepillantást nyerhetett abba a sok munkába, fejlődésbe és örömbe is, amely diákjaink mindennapjait jellemzi.

Elolvasom »