eger1

A közelmúltban ismét lehetőségünk nyílt arra, hogy a békési Kegyelem Gyülekezet szervezésében és az MPE OCM támogatásával, ifjúsági csendes hétvégén vegyünk részt több fiatallal együtt. A hétvége helyszíne ez alkalommal Eger volt. 28 fővel utazhattunk el, roma és nem roma fiatalok, beleértve az általános iskolásokat és a középiskolásokat, valamint a kísérő felnőtteket. A hétvége fő témája: Tölts időt Istennel!

Az időjárás nem nagyon kedvezett a szabadtéri programoknak, hiszen mindhárom nap esett az eső, mégis jó volt látni, hogy a fiatalok a rossz időjárás ellenére is jól érezték magukat, és nyitott szívvel hallgatták a tanításokat, dicsőítéseket.

A három nap alatt volt alkalmunk városnézésre, közösségépítő játékokon és más szabadidős programokon való részvételre. Az eddigi, megszokott rendtől eltérve, a szombati napon csoportos csendességet tartottunk, amely közös imádkozást és kiscsoportos beszélgetéseket jelentett. Jó volt látni, hogy sokan bekapcsolódtak a játékokba, örömmel vettek részt a közösségi programokon és élvezték az együtt eltöltött időt.

Ezekben a fiatalokban közös az Istenben való hit, a felé érzett és az általa adott szeretet megtapasztalása. Ez kovácsolta egybe a csapatot a három nap során, amely reményeink szerint tartós, szoros kapcsolat marad.

Gajdács-Leszkó Georgina, Fajó Attila

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 10.
  • 2025. május 10. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. május 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések