kk52012.10.29_0_0

Szilágyi Róbert – Azt álmodtam…

Az október 29-ei zenés est jól illeszkedett a rendező szervezetek fő üzenetéhez, melyben a szeretet, az egymás elfogadása és megértése a cél közös beszélgetések keretében.

Szilágyi Róbert volt a Közéleti Klub újabb vendége, aki maga többdiplomás roma, és ebben mintát ad társainak. A Pünkösdi Teológián lelkészi végzettséget szerzett, továbbá pszichiátriai gondozó és mentálhigiénés segítő képesítései is jelzik szociális érzékenységét.

Az MPE OCM missziómunkatársa feladatának tekinti, hogy gitárral hirdesse Isten Igéjét.  Zenekarban ugyan már nem zenél, de az éneklést és gitározást a bizonyságtétel eszközének tekinti, mellyel hatékonyabban hirdetheti az Örömhírt.

A fiatal énekes-zenész a mindennapokban a cigányok között missziós munkát folytat. A Közéleti Klub újabb rendezvényének érdekessége volt, hogy a zeneszámokat interaktív beszélgetések szakították meg, melyek során Szilágyi Róbert beszélt neveltetéséről, tanulmányairól, cigány identitásáról. A békési születésű fiatalember kisgyerekként kapcsolódott a békési Pünkösdi Közösséghez, és korán elhatározta, hogy Istent fogja szolgálni. Zenei ébredése a gimnáziumban eltöltött évekre viszi vissza emlékezéseit: kezdetben az iskolai kórusban énekelt, majd hangszeres tanulmányokat folytatott – gitárja ma is elmaradhatatlan eszköze. Több zenei formáció is köthető a fiatal zenészhez, így a Magyar Continental Singers, továbbá az Electric Gospel Club, a Roma Drom és az Amigos Latinos.

– A tanulás nekünk, cigányoknak különösen fontos, mert kitágítja az értelmünket, a világ jobb megismerését, és a tapasztalatom szerint önmagam jobb megismerését is elősegíti – vallotta jelentős létszámú hallgatósága előtt a Verseny utcai Reményhír Házban a lelkész és zenész, akinek az a célja, hogy a cigányság hitre jusson, ezáltal gondolkodásában gyökeres változás következzen be. Szilágyi Róbert szerint meg kell ismernünk egymást, el kell fogadnunk a más kultúrákat, hisz – véleménye szerint – így lesz színesebb a társadalom.

A rendezvény társszervezője a Békési Roma Nemzetiségi Önkormányzat, a Lungo Drom békési szervezete és a Reményhír Alapítvány volt. A Közéleti Klub sorozata a jövőben is folytatódik.

L. Gy.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 21.
  • 2024. december 21. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »