irodalmi_eloadasok_idoseknappaliellatoja_2015_01

Az MPE OCM Segítő Szolgálatának nappali ellátójába már negyedik alkalommal jut el Szeverényi Barnabás magyar szakos tanár, Békés város díjazottja. Barnabás a szép korúak részére minden alkalommal egy irodalmi csokorral kedveskedik.

Szeverényi Barnabás elmondta, hogy nagyon szeret ellátogatni az MPE OCM Idősek nappali ellátójába, Békésen a Petőfi utca 56 számba.

– Ilyenkor újra érzem azt, hogy valóban nincsenek véletlenek. Hálás vagyok, hogy megadatik nekem ez az élmény, amikor megélem azt, hogy milyen figyelemmel, szeretettel fogadják be az irodalmat ezek az idős, sokat tapasztalt, aranyos nénik. Már az első alkalommal, amikor még csak ismerkedtünk – de azért elhangzott néhány meleg szívű Dsida vers is – a tekinteteket látva tudtam, hogy ide biztosan többször is el fogok jönni. Így is lett. Karácsony előtt került sor a legközelebbi találkozásra. Ekkor természetesen az ünnephez illő verseket hoztam Ady, Kosztolányi, Wass Albert, Babits tollából. A következő alkalommal Tömörkény novellákat olvastam fel, úgy láttam ezek is nagyon tetszettek.

Szeverényi Barnabás előadása vegyes érzelmeket vált ki az idős hallgatóságában ilyenkor nagyon sokat mosolyognak, de könnyek is csillantak a szemekben. A legutóbbi alkalommal „csak” a könnyek maradtak, amikor néhány örök érvényű, szenvedéssel, hittel, reménnyel és szeretettel teli Reményik Sándor verset olvasott fel az előadó. Ettől a szívéhhez nagyon közel álló költőtől idéz néhány sort, amelyet szeretné, ha a további látogatásait is meghatározná, fogalmazott Szeverényi Barnabás irodalmár.

Legyek a drót, min üzenet megy végig

És cseréljenek ki, ha elszakadtam.

Sok lélek alatt legyek a tutaj,

Egyszerű, durván összerótt ladik,

Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,

Míg le nem teszi a művész a vonót.

L.Gy.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. július 2.
  • 2025. július 2. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2025. július 2. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2025. július 2. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2025. július 2. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. július 2. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. július 2. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2025. július 2. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2025. július 2. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2025. július 2. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2025. július 2. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2025. július 2. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések