keresztenyciganyifjusagikonferencia_verpelet_2013_01

A Heves megyei Verpeléten, augusztus 23-24 között szervezte meg a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió az első Keresztény Roma Ifjúsági Konferenciát. Az esemény különlegessége abban is rejlett, hogy országunkban soha ezelőtt nem volt még ehhez hasonló rendezvény. Régi nagy célkitűzés volt a cigány fiatalok ilyen módú összehozása, találkozója, hiszen Durkó Albert misszióvezető meggyőződése, hogy ezen fiatalok életében is a bibliai Evangéliumnak van a legnagyobb átformáló ereje.

A Pünkösdi Cigánymisszió által szervezett és támogatott konferencián közel 300 fő vett részt, akik az ország különböző pontjairól érkeztek Verpelétre.

A két napos rendezvényen  a fiatalok tanítást hallhattak Papp Zoltántól (Verpelét), Kis Istvántól (Békés) és Kovács Dánieltől (Eger). A dicsőítést a helyi és a békési csapat vezette.

A szombat délutáni kiscsoportos foglalkozáson a résztvevők jobban megismerhették egymást és átbeszélhették az előadáson hallottakat. A helyi ifjúságtól modern táncokat, a vendég drámacsoporttól pedig mély mondanivalójú színielőadásokat láthattak a jelenlévők. Emellett rendkívül sok lehetőség adódott az ismerkedésre, felszabadult időtöltésre.

A konferencia remek lehetőséget adott mind a résztvevők közötti, mind az ember és Isten közötti kapcsolatok megerősítésére.

Az MPE Országos Cigánymisszió a jövőben is folytatni szeretné a roma ifjúsági konferenciák megszervezését.

D. Nagy Nóra

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. február 8.
  • 2026. február 8. 09:00

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2026. február 8. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2026. február 8. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2026. február 8. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2026. február 8. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2026. február 8. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2026. február 8. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2026. február 8. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2026. február 8. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2026. február 8. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2026. február 8. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2026. február 8. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2026. február 8. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2026. február 8. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2026. február 8. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »