borton20160405

Gyulán, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben minden pénteken és minden vasárnap kapnak lehetőséget a fogvatartottak, hogy egy-egy keresztény közösség istentiszteletén részt vegyenek. 2016. március 22-én Adamik László, az MPE Országos Cigánymisszió missziós munkatársa tartott összejövetelt az érdeklődőknek, akik két csoportban vehettek részt: előbb az előzetes letartóztatásban lévő nők, utána a büntetésüket töltő férfiak mehettek be.

Mindkét alkalom énekekkel kezdődött, melyeket gitárkísérettel vezetett Adamik László. Tapasztalat szerint főleg a nők nagyon szeretik az éneklést. Utána a Máté evangéliuma végéről olvasták el Jézus halálának, temetésének és feltámadásának történetét, és megbeszéltek néhány érdekességet az olvasottak alapján. Volt néhány kérdés is, melyeket a fogvatartottak kérdeztek a missziós munkatárstól, aki a Biblia üzenetét és tanítását alapul véve próbált választ adni rájuk. Az egyik férfi például haragszik Istenre, amiért nem segített neki, pedig ő rendszeresen járt templomba. Erre az volt a (részletesebb) válasz, hogy egyrészt nem a templomba járás tesz hívővé, hanem a megtérés. Másrészt pedig a bajok nem Istentől jönnek, hanem legtöbbször az ördögtől, aki próbára tesz minket – legfőképp a hívőket -, ahogy Jézus Péternek is megemlíti a Lukács 22:31-32-ben: „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait.” Itt is látjuk, hogy Isten megengedi sátánnak a próbatételt, de Jézus nem hagy egyedül a bajban: imádkozik értünk. Az alkalmak fő tanulsága mindkét esetben az volt, hogy minden körülmények között jobb Istenben bízni, mint elhagyni a hitünket a bajok és próbatételek miatt.

​(A kép csak illusztráció, nem az említett eseményen készült.)​

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2023. szeptember 26.
  • 2023. szeptember 26. 15:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Odaszánás

Minden hétvégén láthatják a nézők a DIKH TV műsorán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkáját, szolgálatát bemutató sorozatot. Az adás tartalmából válogatva

Elolvasom »