keresztenynepfoiskola_nyaritabor_2013_04

Az MPE Országos Cigánymisszió, valamint a Reményhír Alapítvány által indított Keresztény Népfőiskola a gyulai bibliaiskolába járó tanulói részére szervezett nyári tábort szervezett. A táborra 2013. július 1-5. között került sor, melynek helyszíne a Kecel mellett található Életház Alapítvány fenntartásában álló ingatlan volt. A táborban 14 tanulónk tudott részt venni.

Maga a helyszín a településtől kissé messzebb található, a melegben kellemesen hűvös épület pedig remek helynek bizonyult a tanuláshoz. Elég mozgalmasan teltek a napok. Naponta, délelőtt és délután voltak az előadások, de előfordult olyan is, amikor még vacsora után is folytatódtak ezek az alkalmak. A tanításokat zenés dicsőítéssel kezdtük, így hangolva szívünket Isten üzenetének befogadására.

A tanulás mellett azonban a pihenésre is próbáltunk időt szánni, a hét folyamán kétszer is tettünk látogatást a közeli településen, Soltvadkerten.

A tanárok a megszokottól eltérően szinte a tábor egész ideje alatt a résztvevőkkel voltak, így volt lehetőség a személyes kérdések megbeszélésére is, ezáltal volt lehetőség hétköznapi szituációban meglátni, illetve közelebbről megismerni egymást, ami segíti a valódi tanítványi kapcsolat kialakulását.

A hét előadásinak témái a következők voltak: Atyaság (egy ötrészes előadás sorozat utolsó előadása), Szent Sátor, Isten jelenlétébe menetel, Kegyelmi ajándékok, Dicsőítés és imádat.

Az alapítvány több munkatársa is részt vett az előadásokon és elmondásaik alapján ők is sok olyan ismeretre tettek szert, amit eddig nem tudtak. Ráadásul sokat segítettek a táborozóknak, hogy minél otthonosabban és kényelmesebben érezzék magukat. Ezúton is szeretnénk megköszönni lelkes segítségüket, életükre és munkájukra Isten gazdag áldását kívánjuk!

Nagyon hálásak vagyunk Istennek, hogy ezekben a témákban kiváló oktatóktól hallhattunk olyan üzeneteket, amelyek reményeink szerint az egész életünkre kihatással lesznek.

A Keresztény Népfőiskola táboroztatásának nincs vége ezzel a táborral, tervezzük a folytatást! Jövőre szeretnénk egy hasonló elgondolású tábort szervezni, ahova várjuk azokat is, akik nem tudtak részt venni az idei táborban.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. február 6.
  • 2025. február 6. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2025. február 6. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. február 6. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. február 6. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2025. február 6. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2025. február 6. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. február 6. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2025. február 6. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. február 6. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2025. február 6. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Demecseri istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »